2013. május 26., vasárnap

Muriel Barbery: A sündisznó eleganciája

Két mesélője van a történetnek: egyrészről az 54 éves Renée, aki házmesternő abban a házban, ahol a 12 éves Paloma, a másik mesélőnk is él a családjával. Az elején nem nagyon tetszett a történet, mert nem igazán sikerült elkapnom a fonalat, úgy éreztem, h egyszerűen egyik történetbe sem tudok bekapcsolódni, sok volt a név, kevés a történés.



Renée nagyon figyel rá, h senki ne gondoljon róla többet, mindent elkövet, h megfeleljen a „házmesternő” sztereotípiának, pedig Tolsztojt olvas, érdeklődik a festészet és a filmművészet iránt, de titkolja a tudását, az érdeklődését. A részei tele vannak irodalmi utalásokkal, filozófiai fejtegetésekkel, meg köznapi nagy igazságokkal:)
Ha valamit gyűlölök, hát az a gazdagoknak az a perverzitása, hogy úgy öltöznek, mint a szegények: lógó rongyokat és szürke gyapjúsapkát viselnek, hajléktalanhoz illő cipőkat, és virágos blúzokat a kinyúlt pulóverek alatt. Ez nemcsak csúnya, hanem sértő is: nincs megvetendőbb annál, mint amiko r a gazdagok megvetik a szegények vágyait.
Az előkelő kislány, Paloma úgy érzi a családja nem érti meg, vissza is húzódik előlük a csigaházába, ő is titkolja az intelligenciáját, a tudását.
Ezenkívül is vannak még párhuzamok a két szereplő életében és elbeszélésében, például a Japán iránti rajongásuk, így mindkettőjük életét megváltoztatja a házba költöző új lakó, egy japán úr. Ez a tény még – sokkoló – öngyilkossági terveiben is megingatni látszik a kislányt.
Egy japán úr vásárolta meg Arthensék lakását! Ozu Kakurónak hívják! Ilyen az én formám, ennek is pont a halálom előtt kellett megtörténnie! Tizenkét és fél év kulturális ínségben, és amint egy japán köt ki a házban, már szedni is kell a sátorfámat…Ez tényleg nagyon igazságtalan.
Ozu úrnak rögtön feltűnik, h Renée más, mint akinek „kiadja magát” és az is, ki az, akivel erről beszélhetne, hisz egy ideje már Paloma is gyanakodott és elmélkedései során a szerintem nagyon találó címre is fény derül:

Michel asszonyból a sündisznó eleganciája árad: kívülről tüskék borítják, valóságos erődítmény, de az az érzésem, hogy belülről éppen olyan egyszerűen kifinomult, mint a sündisznó, ez az álságosan hanyag, ádázul magányos és szörnyűségesen elegáns állat.

Barátság alakul ki a 3 főszereplő között és úgy tűnik Renée képes arra, h túllépjen a fecsegőkön és vállalja önmagát a végre megtalált boldog elégedettségnek hála.
Ez egy időn kívüli pillanat az időben…Mikor éreztem életemben először azt a pompás meghittséget, amelyet csak kettesben élhet át az ember? Az a nyugalom, amit akkor érzünk, amikor egyedül vagyunk, a nyugodt önbizalom érzése a magány derűjében össze sem mérhető azzal az elégedettséggel és fesztelenséggel, amelyet a másikkal él meg az ember, cinkos kettesben…Mikor éreztem életemben először azt a boldog elégedettséget egy férfi jelenlétében? Hogy mikor? Ma délután.
Mégsem olyan befejezést szán az írónő hőseinek, amit mi kívánnánk nekik, hanem egy annál sokkal sokkolóbbat, de hát ilyen az élet:(.
Teljesen olyan volt számomra, mintha 2 különböző könyvet olvastam volna, az első fele nagyon nem tetszett, a második sokkal jobban, bár a befejezés meglepő és fura volt.
Muriel Barberynek ez volt a második megjelent regénye (Ínyencrapszódia címmel jelent meg az első), mindegyik nagy siker lett, ezt 31 nyelvre fordították le, az írónő viszont azóta szabadságolta magát, Kyotóba költözött, úgy tűnik tehát, osztja hősei lelkesedését Japán iránt;).

2013. május 23., csütörtök

Anna Stothard: Pink Hotel

Várólistás könyvhöz méltón sokat várt a sorára ez az olvasmány is, de most végre..:)!
Lily 14 éves, mikor megszüli a lányát, majd 3 év múlva otthagyja a családját. A lánya meséli a történetet - akinek a nevét végig nem tudjuk meg. Angilában élt az apjával, de mikor 17 évesen véletlenül értesül „sosem látott” anyja haláláról, az USÁ-ba repül a temetésére. Bár arra nem, de az utána tartott őrült halotti torra a Pink Hotelben odaér és ha már ott van, mindjárt meg is lovasít egy koffernyit anyja ruhái, cipői és személyes emlékei közül, h legyen neki is valami valóságos, valami megfogható emléke róla.


Nyomában anyja második férjével, aki vissza akarja kapni a bőröndöt, felkeresi az első férjet, majd örömében mindjárt „közelebbről” is megismerkedik vele, csak úgy, mint a kissé fura paparazzival, akit úgy tűnik szintén gyengéd szálak fűztek gyönyörű anyjához. A lány beleszeret a nála majdnem 15 évvel idősebb óriásba, együtt élnek, de úgy, h alig tudnak egymásról valamit, nem árulja el neki, h Lily lánya, mert végig azt gyanítja, a férfi az anyja szerelme volt. Végül véletlenül állnak össze a puzzle darabok és helyre kerül minden és a napvilágra került titok, egy csapásra megváltoztatja az életüket. Ez a csavar a végén nagyon váratlan, jó csattanója a történetnek.
Lily az abszolút központi figura, annak ellenére, h már nem él, ő köti össze a könyv szereplőit, minden róla szól, mindenkinek az életében fontos szerepet játszott, csak néhányak életében nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk.
Elég fura hangulatú történet kerekedett ki a dologból, sok furcsasággal és időnként az volt az érzésem, a mesélő főhősnőre ráférne imitt-amott egy-egy atyai pofon, h észhez térjen, hát ja, már nem vagyunk egy generáció;).

2013. május 20., hétfő

John Scalzi: Vének háborúja

Többször olvastam már a könyvről és mivel az alapötlet felkeltette az érdeklődésemet, már régóta tervben volt az olvasása.



John Perry önként áll be a Gyarmati Véderőhöz 2 évre, a 75 éves születésnapján, ezzel együtt lemond az állampolgárságáról és a tartózkodási jogáról a Földön. Ez már egy elég ütős felütés és ilyen a folytatás is: felépít egy új világot, aprólékosan, számomra érdekesen és hihetően és ezzel meg is vett – legalábbis sokáig úgy tűnt – kilóra. Mivel mindenki 75 év fölötti, a testük öreg, nem érdemes javítgatni, csak az elméjüket, a tudatukat, az énjüket mentik meg, azt áttöltik au 50 évvel azelőtti énjük szuper fitt, szuperverziójába, aminek a DNS-ét erősen módosították. Kapnak egy FejGépet is, azon olvashatják el pl. a használati utasítást az új testükről;).
Az ötlet tetszik, a stílusa jó, szórakoztató gyakran vicces, de túl sok volt az ilyen-olyan lény, nép, bolygó, amikről szinte semmit nem tudtunk meg, szóval nem volt egy igazi összefüggő nagy sztori, számomra sokszor, sok minden érthetetlen volt sajnos:S. Igaz nem is vagyok sci-fi olvasó/rajongó, lehet, h pont ezért zavart, h időnként az volt az érzésem lemaradok a történet feléről:S.
Merthogy gyarmatok vannak a galaxisban, meg idegen fajok, fejlettebb technológiával és az emberiség más értelmes fajokkal versenyez a gyarmatosításban, de nekem mindez elég zavaros maradt. Mindenféle harcokban vesz részt John is, aki józan paraszti eszével sokra viszi, majd feltűnik a már évek óta halott felesége, aki persze nem ő, csak a teste, a halottakból lesz a különleges egység. Ez a szál tetszett, mert itt újra több infót juttatott és nem kreált egy kevéssé ide illő szerelmi limonádét a dologból, ezt különösen díjaztam.
Az viszont meglepett, h a könyv egy sorozat 1. része, aminek már a 2. része is megjelent magyarul és nem sokára jön a 3. része is, de angolul már a sokadiknál tartanak. A fent említett kritika miatt azt hiszem nálam az 1. kötetnél le is zárult ez a sci-fi kirándulás.

2013. május 16., csütörtök

Ildikó von Kürthy: Endlich!

Annyira nem vagyok oda az írónőért, mert mikor 2-3 könyvet olvastam tőle aránylag rövid időn belül olyan érzésem volt, mintha mindig uazt olvasnám. Most viszont mivel már egy ideje hanyagoltam, meg kellett állapítanom, h nem hiába szerzett magának nevet Németországban és külföldön is, mert elég sok chick litet olvastam az utóbbi időben számomra ismeretlenektől és hát van különbség, bőven…



Vera és a férje Marcus élik a kis szokásos, nem túl izgalmas, kisvárosi életüket. Babát szeretnének, de Vera nem esik teherbe. Sok a visszaemlékezés, a jelenben elég nehezen alakul a sztori, ennek ellenére szórakoztató, kapcsolati zűrökkel, családdal, barátokkal bonyolódnak az események és feltűnik újra a színen az írónő „kedvenc párosa” Erdal és Karsten, a meleg pár. Majd kiderül, h Marcus megcsalja Verát, de a nő nem borítja a férjére az asztalt, sőt nem is szól, hanem csendben szépítkezik és sportol Berlinben és onnan ügyesen irányítja a dolgokat. Mire újra találkoznak bombázó lesz, akibe így aztán újra beleszeret a férje. Ez így most nagyon szirupos, de a könyvben sokkal kevésbé. Vera reakciója nem éppen szokványos, szórakozik, kipróbál dolgokat, de közben tudja, mit akar, a férjét újra, de ehhez kell az is, h kiélje magát, mindenféle értelemben. Úgy tűnik meg is lesz a happy end, de aztán a végén újra keveri az írónő a lapokat, ami kimondottan jót tesz az ember lelkének.
Sok abszurd, de annál viccesebb szituáció, sok olyan eset, amiben magára ismer az ember, meg a mindennapjaira, szórakoztató, humoros és időnként még meglepetésre is képes, ennél többet nem nagyon várhatunk egy chick littől szerintem. Nagyon tetszett az is, h minden fejezet előtt egy - az eseményekhez kapcsolódó - frappáns idézetet olvashatunk. A végkifejlet ismeretében a cím is nagyon jó választás (Végre!)
A könyv magyarul még nem jelent meg.

2013. május 11., szombat

Chris Cleave: Little Bee

Nagyon tetszett a könyv, egy különleges történet, különlegesen megírva.
2 teljesen különböző nő kapcsolatáról szól számomra a könyv: Bee Nigériából érkezik 14 évesen Angliába, ahol 2 évet tölt egy menekülttáborban. Sarah egy menő női magazin főszerkesztője, csalja a férjét, van egy 4 éves kisfia, aki Batmannek képzeli magát.



Egy fatális véletlen folytán egy nigériai strandon találkoztak először, ez mindegyikük életét örökre megváltoztatta. Mikor Bee-t kiengedik a menekülttáborból Sarahékhoz megy, mert csak őket ismeri Angliában. Andrew, a férj azóta küzd depresszióval és a lelkiismeretével, amióta visszatértek Nigériából, mikor meglátja a lányt, azt hiszi már hallucinál, nem lát más kiutat, az öngyilkosságba menekül. A két nő között nagyon szép barátság alakul ki, támogatják egymást a nehéz időkben, az egyik a múltban, a másik a jelenben áldozza fel magát a másikért.
Sarah 2 évig elfojtotta magában a strandon történteket, ez megmérgezte, ahogy Andrewt is, ahogy Bee felbukkan, abban annak a lehetőségét látja, h valamit jóvá tegyen, nem hagyja h ez az egész őt és a fiát is megölje, segíteni akar Beenek, rendbe hozni a dolgokat, ami persze egyáltalán nem egyszerű vállalkozás, de megpróbálja. A kisfiával Nigériába mennek a lánnyal, akit kitoloncoltak Angliából, a nő könyvet akar írni Beeről és a többi hozzá hasonló lányról, de a sorsát senki nem kerülheti el, Bee sem…
Felváltva mesél Sarah és Little Bee, sokszor ugyanazt, mégis másként. Nagyon tetszett, h állandóan foglalkoztatja az olvasót a történet, közben kombinál az ember, nem lehet előre tudni, h mit, miért, ki, hogy, megdolgoztatja az olvasót, de abszolút izgalmas módon. Használja a késleltetést is, fokozza az izgalmakat, fontos témákat dolgoz fel és közelebb hoz egymáshoz két teljesen különböző világot. Felkavaró, elgondolkodtató regény csodásan megírva.

2013. május 5., vasárnap

Eric-Emmanuel Schmitt: Ibrahim úr és a Korán virágai

A könyv igazából egy kis elbeszélés, de annál nagyobb mondanivalóval, tartalommal, könnyen emészthető, nem szájbarágós.



A 11 éves Momo apjával él, zsidók. Mindent ő csinál otthon, az apja eléggé rideg, semmilyen kapcsolatuk nincs. A fiú örömlányokhoz jár, ha meg tudja spórolni a rá valót és az utcában boltos Ibrahim úrhoz jár beszélgetni, ami eleinte döcögősen megy, de idővel barátok lesznek. Apját kirúgják és ott hagyja a fiát, csakúgy, ahogy születése után az anyja is lelépett a bátyjával. Majd jön a hír, h vonat elé vetette magát az apa, azt, h elment, Momo titkolta mindenki elől. Felbukkan az anyja, de „hivatalosan” nem tudják a másikról, h kicsoda, kiderül, h nincs is bátyja. Ibrahim úr örökbe fogadja, apja helyett apja lesz. Momo számára a férfi nagyon fontos szerepet játszik a felnőtté válás folyamatában. Közös, kalandos utazásra indulnak Ibrahim úr szülőföldjére. Közben sok mindent tanít neki a világról, az élet szépségéről, az értékekről, a boldogsághoz vezető útról, az élet értelméről, megosztja vele egyszerű, de annál fontosabb bölcsességeit. Itt zárul be Ibrahim úr életének köre, de azzal a tudattal hal meg, h tett valamit Momóért, sok mindent mutatott és tanított neki és gondoskodott is róla, hisz ráhagyja a boltot, a pénzét és a koránját.

A belga író, 1999-ben megjelent elbeszélése állítólag sok hasonlóságot tartalmaz Romain Gary egyik regényével, így az írót plágiummal is vádolták, ennek ellenére gyorsan iskolai kötelező olvasmány lett a művéből.
2003-ból készült a könyvből film, melyben Ibrahim urat Omar Sharif játszotta.

2013. május 2., csütörtök

Daniel Kehlmann: Ruhm

Magyarul Hírnév címmel jelent meg rögtön az eredeti kiadás évében, még 2009- ben. A cím bár találó, de mégis inkább szól a telekommunikáció hatalmáról szerintem, mint direkt a hírnévről. Az alcíme - regény kilenc történetben - viszont végképp sántít, mert a novellákból nem lesz igazi regény, bár kétségtelenül kapcsolódnak egymáshoz imitt-amott.



A történetek többségének művészek a szereplői: írók, egy színész, de van sikeres üzletember és kevésbé sikeres aktakukac is, aki szintén ír, de ő kommenteket dögivel az internetre:). Mindegyikük életében központi szerepet játszik a mobil és az internet vagy éppen ezek hiánya. Az egyik kettős életet folytat a segítségével, a másik akaratlanul csöppen egy híres filmsztár életébe általa, más meg pont telefon hiányában veszik el a „senki földjén”. Ezen kívül afférok, betegségek, átverés, identitás kérdések, de alapvetően elég csendesen csordogáló sztorik, csak néha kaptam fel a fejem valami eredetire. Nem rossz, nem rossz, de talán lehetett volna még csiszolni rajta egy kicsit, mert a történetek csak nem akarnak így igazi főhős nélkül koherens egésszé összeállni, ami egy novelláskötet esetében még nem gond, de egy regénynél már kellemetlen lehet.
Tavaly film is készült belőle, a sok remek színész ellenére elég mérsékelt maradt a siker.