A főszereplő, Dávid – aki kvázi a szerzőt testesíti meg - jómódú, nagy múltú családok sarja, akit végigkísér a különlegesség, a tökéletesség és a maximalizmus hármasa. Az élete – innen nézve – egy sikertöténet: szerető család, kiváltságos helyzet még a rendszerváltás előtti időkben is, a fiú jó a matematikában, a nyelvekben, később kiváló külkereskedelmi üzletkötő, oda vannak érte a nők és a pasik és úgy tűnik, ő egyik nemet sem veti meg. Bár Dávid gimnáziumi évei alatt szívesen fest, rajzol és eltökélt célja, h képzőművész legyen, mégis már pár éves külkereskedelmi üzletkötő munka után, egy véletlen folytán kerül csak az Iparművészetire. Szintén a véletlen közreműködésével tervezi meg első kollekcióját, amit Londonban mutatnak be és amivel még a rendszerváltás előtt elnyerte a Fiatal tehetségért alapítvány művészeti különdíját, egy egyéves ösztndíjat a párizsi székhelyű Thierry Lafont divatháznál. 2 évet volt kint, sokat tanult, tapasztalt, megélt, sikereket ért el, érdekes volt bepillantani egy kicsit a divatvilág kulisszái mögé. Pont 1989-ben adta le a magyar útlevelét, h kint maradjon és franciává váljon, de aztán mivel pár hónap múlva jött a rendszerváltás ebből nem lett semmi, haza is jött, h itt az új lehetőségek tengerében próbálja ki magát, de hamar rá kellett jönnie, h még nem nagyon tudnak mit kezdeni vele és az elképzeléseivel itthon. Ennek ellenére maradt és tovább harcolt, kezdetben divatbemutatókat szervezett és rendezett, majd megvalósította nagy álmát és ruhatervezőként – majd később jelmeztervezőként is – lett ismert és sikeres.
Az eredetileg 2 könyv ma már egy kötetben jelenik meg, az első rész sokkal személyesebb, sok mindent megtudunk a gyerek- és fiatalkoráról és még párizsi időszakának első felét is elég részletesen meséli el, majd inkább csak a szakmai életére koncentrál és ott is inkább csak csipeget, válogat a sztorikból, ezért szerintem nem válik igazi regénnyé, inkább történetfüzérként hatott sokszor.
Alapvetően érdekesnek találtam Náray Tamás bemutatkozó könyvét és tetszett is, az érzéseim mégis kettősek.
Egyrészről egy fordulatos életrajzi történet, általában tetszett az is, ahogy ír, sok meglepő „fordulat” volt benne, izgalmasnak találtam a párizsi élményeit, ahogy bekerült a divatházba és éjjelente egy mulatóban dolgozott öltöztetőként, majd tervezőként. Szimpatikus volt a főszereplő, Dávid is. Viszont unszimpatikus volt, az a fajta öntömjénezés, amit Náray a 790 oldalas regény nagy részében csinál, főszereplője – aki erősen valószínű, h ő maga – mindenben tökéletes, mindenki őt akarja, hihetetlen arogánsnak tűnik sokszor. Bár némi változás azért megállapítható, az elején, a fiatal Dávid nagyon is meg van győződve magáról és képességeiről és ennek nem is rest hangot adni, később viszont, amikor már valóban elért valamit, tele van szorongással, kisebbrendűségi érzéssel, ekkor már inkább élete fontos szereplői szájába adja az ódákat…Egy idő után már inkább csak megmosolyogtatott aztán ez az egész, végül nem nyomta rá az egész könyvre a bélyegét. Ami még kicsit zavart – ahogy hasonló esetekben mindig - h nem látom a határokat, mi igaz, mi ő és mi nem, bár persze ez akár izgalmas is lehet, nézőpont kérdése…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése