2016. november 30., szerda

Rachel Corenblit: Einmal lieben geht noch

A tanítónő Lucie 3 éve vált el férjétől, azóta egyre reménytelenebb a helyzet az igazi megtalálásában, közben pedig egyre közelít a mágikus 40. Ezért aztán a nő kézbe veszi a sorsát és minden lehetőséget igyekszik kihasználni: a boltban, az uszodában, speed datingen, az interneten, sőt egy csomó sportot, szabadidős elfoglaltságot kizárólag azért próbál ki, h megtalálja a nagy ő-t, persze hiába. Nagyjából ennyit tudok írni a könyvről.


A cím, a borító és a fülszöveg alapján egyértelműen egy könnyed, vicces női regényt vártam, persze sokszor panaszkodok ezekre, de most rámfért volna. Itt viszont az egész sokszor inkább melankóliába fulladt, a főszereplő Lucie-t nem tudta közelebb hozni a szerző, nem kedveltem meg, ennek folyományaként, különösebben az sem érdekelt, megtalálja-e akit keres. Ritkán váltja ki belőlem egy könyv azt, amit ez – mindig nagyon elálmosodtam, sőt el is aludtam az olvasása közben, így aránylag lassan végeztem vele, a terjedelméhez képest.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése