A könyv nem is igazán regény, inkább elbeszélés füzér. Nem derül ki pontosan, melyik országban vagyunk, de azért rá lehet jönni – és utána lehet olvasni – h az Erdélyben született szerző Romániáról ír és 1986-ról. A főszereplő fiú apját munkatáborba viszik a Duna-csatornához, mert aláírt egy petíciót, így anyjával egyedül marad, várják vissza az apját, várják a híreket. Mind a 18 fejezet egy-egy történetet mesél el ebből az időszakból, sokszor az iskolából, bepillantást enged a tizenéves fiúk kegyetlen világába, egymás közt már ugyanazt csinálják, mint a felnőttek. Az elbeszélések kegyetlenek, a világ, amiket leírnak durva, erőszakos, megdöbbentő. A valós történések sokszor homályban maradnak, mert a 11 éves fiú szemével írja le az eseményeket, aki még sok mindent nem ért, akinek sok mindent nem mondanak el, így időnként a sorok között kell olvasni egy kicsit. Számtalan olyan epizód bukkan fel, ami még nekünk is ismerős lehet: sorban állás a banánért, amit már évek óta nem láttak; párt; anyját nem engedik dolgozni tovább tanárnőként; nehezen lehet tejszínt, gesztenyét venni; házkutatás stb. Az utolsó fejezetben aztán Dragomán együtt felvonultjatja szereplőit és beteljesíti azt, ami felé megállíthatatlanul halad a történet, a kort ismerve, nem maradnak nyitott kérdések.
A 28 nyelvre lefordított regény nyelvezete – különösen az elején – nagyon mefogott és tetszett, ahogy végülis a könyv is, bár korántsem könnyű olvasmány, főleg a tartalma miatt. Dragomán egyébként nem csak író, hanem filmkritikus, weg-designer, sőt Samuel Beckett, James Joyce, Ian McEwan és Irvine Welsh fordítója is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése