2016. február 11., csütörtök

Andy Weir: A marsi

Bár alapvetően nem szeretem és nem is nagyon érdekelnek a sci-fi könyvek, ez valahogy mégis megragadott, ezért került fel a várólistámra is, nem is csalódtam.


Mark gépészmérnök és botanikus, a Nasa kötelékében a Marsra érkezik többi társával együtt az Ares 3-al, vagyis a 3. csapattal, akik a Vörös Bolygóra lépnek. Bár hosszú küldetést terveznek, már a 6. sol (marsi nap) után be kell fejezniük egy hatalmas szélvihar miatt, amiben Mark megsérül és mivel elvesztik vele a kapcsolatot és a gépek sem jeleznek, azt hiszik meghalt. Társai így nem keresik meg életüket kockáztatva, hanem elhagyják a bolygót. Mark azonban nem halt meg…van élelme 6 főnek, ruhái, műszerei, de nincs kapcsolata a Földdel és tudja, csak 4 év múlva jön az újabb küldetés a Marsra, ráadásul több ezer kilométernyire. Ennek ellenére egy pillanatra sem adja fel, naplót vezet, h megörökítse az eseményeket, állandóan pörög az agya, h – az elég gyakran fellépő – problémákat megoldja. Még az élelem kérdésére is talál választ, jó botanikusként krumplit kezd termelni és sikerül is neki. A NASA jó pár nap után rájön, h életben van és Mark zsenialitásának és éleslátásának hála, kapcsolatba tudnak lépni. Ezek után sem leányálom persze az élet a Marson, teljesen egyedül, rengeteg nem várt probléma hátráltatja és mivel újra megszakad a kapcsolata a Földdel, egyedül kell eljutnia a több ezer kilométernyire lévő helyszínre, ahol az esetleges megmentésére várhat.
Nagyon nagyot túloznék, ha azt mondanám, h mindent értettem, mert nagyon nem, ez néha idegesítő volt, de mivel alapjában véve az itt sokszor előkerülő fizika, matematika, kémia nem nagyon tartoznak az érdeklődési körömbe, különösebben nem zavart a dolog. Persze a kimondottan az űrhajózáshoz kapcsolódó szakkifejezések, elméletek stb., még kevésbé voltak számomra tiszták és követhetők, de mégis a regény úgy van megírva, h valahogy tudja még a leglaikusabb is követni. Nyilván engem egyébként is jobban megérintett és foglalkoztatott a dolog emberi oldala, mint a tudományos és így - h nagyjából csak azt is értettem;) – is nagyon tetszett.
Remek, izgalmas, fordulatos történet, Mark Watney jó humorral megírt naplóbejegyzéseivel tarkítva és kulisszaként a Mars, a vörös, misztikus bolygó.
Nagyon érdekes a könyv története is. A szerző, Andy Weir informatikusként dolgozott, amikor 2009-ben elkezdte írni a könyvet. Komoly kutatásokat végzett, h minél élethűbb legyen minden, mégsem talált kiadót. Eldöntötte, h ingyenesen, folytatólagosan teszi fel a saját honlapjára, majd a rajongók kérésére az Amazon Kindle változat is elérhetővé vált és 3 hónap alatt 35 ezer példány fogyott belőle, ez persze már a kiadók érdeklődését is felkeltette. 2013-ban jelent meg nyomtatásban és 2014-ben már a New York Times Bestseller listáján szerepelt. 2015-ben film is készült belőle Mentőexpedíció címmel, amit Magyarországon, az etyeki stúdióban forgattak, Matt Damonnal a főszerepben. A filmet hét kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése