2015. február 27., péntek

Carlos Ruiz Zafón: Marina

Eddig egy könyvet olvastam Zafóntól, ami a kedvenceim közé is felkerült, mégsem került azóta sor semmire tőle, ezért került fel ez a könyve a várólistámra és mivel címe egyetlen szó, a főszereplő lány neve, felkerült a 2015-ös nagy olvasási kihívás listára is. A regényt egyébként 1999-ben írta a spanyol szerző, még mielőtt világhírűvé vált volna.


A 15 éves Óscar egy barcelonai internátusban lakik, egy éjjel egy macskát követve egy kihalt házban köt ki, ahol magához vesz egy órát. Később visszamegy a barátjával körülnézni, majd megismerkedik Marinával, aki a házban lakik, az ő apjáé az óra. A lány elviszi egy temetőbe, ahol követnek egy lefátyolozott nőt és ezzel egy szempillantás alatt keverednek bele Barcelona egykori leggazdagabb emberének misztikus történetébe, aki már sok éve halott. Sok ember meséli el Michail Kolwenik történetét, amit a fájdalom és a gyász, a düh és a nagyravágyás írtak és amit mindenki másként mesél. Mikor aztán a két kíváncsi tini a valóság nyomára bukkan valami egész mást találnak, mint amit vártak. Ráadásul Marinának is van egy titka, mikor Óscar végre rájön erre, vége a gyerekkorának és kettőjük történetének is.
Nagyon baljós hangulató, ennek a nagymestere a szerző, maga a történet pedig rendkívül összetett.
Egyáltalán nem realisztikus, ugyanaz a vészjósló, misztikus hangulat uralkodik most is Barcelonában, mint A szél árnyékában, egy város tele mágiával és szenvedéllyel.
Ifjúsági regényként tüntetik fel sok helyen, hát szerintem nem az, maximum annyiból, h Óscar és Marina fiatalok, tinik, de egyébként abszolút nem, kimondottan félelmetesnek találtam sok helyen. Nem nagyon értem, miért kell a szereplőknek ennyire fiatalnak lenniük (15), ez számomra nem hiteles egy ilyen történetben, azt nézve, h mi mindent csináltak végig, pláne nem.


Érdekes volt és helyenknét magával ragadóan izgalmas, de közel sem tetszett annyira, mint A szél árnyéka.

2015. február 23., hétfő

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

Ahogy szerintem mindenki, én is sokat hallottam A kis hercegről, de valahogy gyerekkoromban kimaradt és a sok pozitívum ellenére sem éreztem igazán kedvet hozzá soha. Most egyértelműen a 2015-ös nagy olvasási kihívás miatt olvastam el, gyerekkorom egy könyveként, bár nem volt az, de annak kellett volna lennie. Miután elolvastam, még inkább így gondolom. Tudom, h sokan nagyon szeretik és sokra tartják ezt a könyvet, azoktól elnézést, de számomra elég szörnyű élmény volt.


Egy a gyermekkort idéző játékbolygón él a címszereplő, s innen indul el látogatóba, a szomszédos bolygók lakóihoz. Itt találkozik többek között a királlyal, a hiú emberrel, az iszákossal, ezek által az emberiség negatív tulajdonságait karikírozza ki. Emellett a regény egy gyermek utazásának története, aki ártatlan szemével értetlenül figyeli a felnőttek világát. Hat bolygón tett látogatás tanítja meg a kis herceget, miképpen nem szabad élni, ez a lehető legnagyobb társadalom kritika, h az embert nem szabad példának venni. Az egyetlen, akit a kisherceg megért, az a lámpagyújtogató, aki egyszerű dolgokkal foglalkozik, de pont ezek az igazán fontos dolgok.
Sokak szerint a regény nem csak a felnőttek, hanem a kapitalizmus kritikája is egy modern mese, amolyan védőbeszéd a barátság és az emberségesség mellett.
A francia író legismertebb műve, amit saját illusztrációival látott el, 1943-ban jelent meg, azóta 226 nyelvre és dialektusra fordították le, 80 millió kiadott példánnyal „a világ 50 legolvasottabb könyve” között szerepel és az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is fent van.
Nem vitatom, h nagyon fontos erkölcsi kérdésekre hívja fel a figyelmet, fontos és szép gondolatokat közvetít, de a „csomagolás” nekem nem tetszik, az ezek köré font történet nekem nem tetszik.

2015. február 18., szerda

David Safier: 28 Tage lang

Eddig az összes könyvét olvastam a német szerzőnek, az már természetes nála, h a főhőse egy nő, de az eddig megszokott humoros hangvételt most komolyra cserélte.


Mira egy 16 éves lengyel zsidó lány, a varsói gettóban él az anyjával és a húgával. Apja már halott, a jónevű orvos öngyilkos lett, miután fiát beprotezsálta a zsidó rendőrséghez, aki azóta le sem fütyüli a családját. A lány csempészettel tartja el a családját, hisz anyját annyira megviselték az események, h kataton állapotban tengődik. Egy alkalommal a szőke, de szintén zsidó Amos húzza ki a csávából és hogy „szerelmük” hihetőbb legyen, hevesen meg is csókolja Mirát az SS katonák előtt. Később sorsuk újra keresztezi egymást, immáron a zsidó ellenállás tagjaiként, mikor a lány családja már halott.

Az elmém meg akart halni, a lelkem már rég halott volt, de a lesoványodott testem túl akarta élni.

Minden erejükkel harcolni akarnak a németek ellen, egymásért, még akkor is, ha kilátástalan a helyzet. Reménykednek, h a szövetségesek majd a koncentrációs táborokhoz vezető vasútvonalakat bombázzák, de nem, a gettót. Varsóba töltenek pár napot Amosszal, h felvegyék a kapcsolatot a lengyel ellenállással, ezt a kis időt normális emberekként tölthetik, hihetetlen boldogságot jelent moziba menni, fürödni, ágyban aludni, amikre már nagyon rég nem volt alkalmuk, de visszamennek, mert nem hagyhatják cserben az ellenállást, az övéiket. Ezután nagyon akciódús lesz a regény, kegyetlen harc a gettóban a németek ellen, majd végül a csatornán keresztül jutnak ki a gettóból. 28 napig álltak ellen a németeknek a gettóban, innen a cím, de végül a további harc helyett az életet választják.
Úgy igazán csak a felétől érintett meg a történet, nem is tudom miért. Annyiban más volt számomra ez a regény, h bár annyi könyvet olvastam már a témáról, de nem nagyon emlékszem olyanra, ahol a zsidók aktívan felvették volna a harcot a németekkel, az ő módszereikkel, vagyis fegyverekkel, erőszakkal és könyörtelenséggel. Mira felnő ezalatt az idő alatt, annyi mindent átél, amit más egy élet alatt: kínt, fájdalmat, félelmet, szomorúságot, szeretet, szerelmet, bánatot.
Bár a szerző első két könyve megjelent magyarul, a továbbiak sajnos nem, így ez sem.
A regény a 2015-ös nagy olvasási kihívásomba is felkerült, hisz a címében egy szám szerepel.

2015. február 14., szombat

Papp Diána: Téli fagyi

Ő az egyetlen magyar ponyva szerző, akitől képes vagyok olvasni, még;), de lehet, h már nem sokáig;). Az első két könyve tetszett és a karácsony előtti ajándék böngészés alkalmával került ez a virtuális kosaramba.


Főhősünk Judit, a pedáns háziasszony, skatulyából kihúzott feleség és anya és az ő szöges ellentét húga, Virág. Judit egy percet sem dolgozott, mármint munkahelyen, de 3 gyerekes anyukaként minden idejét a családjának és a meleg otthon megteremtésének szentelte. Egy ideje viszont valami nem stimmel, nem elégedett, nem működik a kapcsolatuk a férjével és hála a húgának ki is derül: Bálint megcsalja őt egy fiatal lánnyal. Az igazán nagy dráma elmarad, egyszerűen elköltözik a gyerekekkel és persze továbbra is a férje anyagi támogatását élvezve próbál tovább boldogulni. Sokszor mondják, h az ember csak azután tud valamit, vagy valakit értékelni, miután elveszítette, itt is pont ez történik, a házaspár újra kibékül és megállíthatatlanul robognak a happy end felé. Mikor már épp ott vannak, jön még egy – a való életben – elég drasztikus fordulat, de itt simán napirendre térnek fölötte.
Tetszett, h itt egy 3 gyermekes anya a főszereplő, akinek épp tönkre megy a házassága és valódi problémái vannak, nem egy újabb szingli regény, a szokásos „fordulatokkal” és végkifejlettel. Az már más kérdés, h mennyire tetszett a megvalósítás. A végén kissé elbagatelizálja a problémákat, meg egy szó sincs arról, h miért is gondolta meg magát Bálint, miért kellett neki Judit, miért hagyta ott a nőjét. Ahogy arról sem, mit gondol Judit, a feleség? A karakterek sajnos elég homályosak, kidolgozatlanok, nagyon felszínesen mutatja be őket és az egyszerű végét fogja meg a történetbonyolításnak. Komoly és nehéz témát boncolgat, csak sajnos elég egyszerűen. Persze az is igaz, h azért nyilván gondolja az ember, h nem az Anna Karenina II-t fogja olvasni, hanem egy szórakoztató limonádét, de talán ezt is lehetne egy kicsit átgondoltabban és kidolgozottabban.
Szóval persze vannak ilyen-olyan-amolyan problémáim vele, de amíg kikpacsol pár órára egy nehéz hét után, addig ezek annyira nem hatnak meg, egy évben 1-2 ilyen könyv belefér.
Ez a könyv is bekerült a 2015-ös nagy olvasási kihívásba, mivel egy nő írta.

2015. február 10., kedd

Fábián György: Mária-fegyver

Győri létemre nem hallottam a könyvről, a 2015-ös nagy könyves kihívás kapcsán bukkantam rá, mert ott olvasni kelll egy könyvet, ami a szülővárosodban játszódik. Kapásból nem nagyon jutott eszembe semmi, aztán találtam ezt. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet és a book&walk jóvoltából gyorsan hozzá is jutottam és már olvastam is!


A győri Bazillikában található a könnyező Szűz Mária képe, amit az ír püspök, Walter Lynch hozott Győrbe, a protestánsok elől menekülve a 17. század derekán. A képen látható Mária 1697. március 17-én véres könnyeket ejtett, ami már csak azért is érdekes, mert ezen a napon van Szent Patrick, Írország védőszentjének napja, ill. ezen a napon folyt vita az angol parlamentben a katolikusok kiátkozásáról. A képet azóta is ereklyeként őrzik, nagy becsben tartják, búcsújáróhely lett.
A regény címe, erre az alkotásra utal, kiderül ugyanis, h a kép egy vegyi fegyver, a legveszélyesebb, amit valaha alkottak, egy atombombával ér fel, biológiai katasztrófát előidéző eszköz, igazi tömegpusztító erő, a festmény csupán fedőréteg. Egyszer már letörtek belőle egy kis darabot és kipróbálták, aminek következtében szörnyű járvány tört ki. A fegyver leírását a város másik féltve őrzött titkába, egy Mátyás Corvinába írták fel, csakhogy, mind a kép, mind a Corvina, amiket turisták ezrei néznek meg minden évben csak másolat, az eredetieket a város alatt labirintusban őrzik. A kérdés csak az, pontosan hol? Erre keresik a választ Tesvériség Sötét Lovagjai, valamint a Szövetség Fény Őrzői is, leegyszerűsítve a rosszak és a jók. A magyar titkosszolgálat, a vatikáni titkosrendőrség és az MI6 is a városba küldi egy-egy ügynökét, akik egy győri újságíróval kiegészülve igazán ütős csapatként indulnak kincsvadászatra, persze a jók égisze alatt. Nem tudják hol a fegyver és tartanak attól, h a Tesvériség Sötét Lovagjai találják meg, ha beindítják a vegyi fegyvert, hatalmas káosz lesz, amiből új erő emelkedhet, új szemlélettel. A három helyi beavatott – a győri és a pannonhalmi püspök, valamint a város polgármestere – csepegeteti az információkat, nem csak az olvasóknak, hanem a kincskeresőknek is és közben egy rendkívül bonyolult és misztikus történet bontakozik ki a múltból, ami átível országhatárokon és korokon.
A regény pergő, tele akcióval, történelmi rejtvényekkel. Én annyira nem szeretem az ilyen jellegű „Dan Brown”-os könyveket, de számomra pluszt jelentett ennél a regényél, h Győrben játszódik az egész, érdekes volt, h az ember kivételesen szinte minden helyszínt ismer, legyen szó egy látnivalóról, nyelviskoláról, vagy étteremről. Mivel a szereplőknek csak a vezetéknevét változtatta meg, azt sem nagyon, a győri közélet sok ismert személyiségét fel lehetett ismerni, ami nekem szintén tetszett, bár itt azért időnként nem tudta titkolni a pártállását Fábián György.


Bár összességében tetszett, de a stílusa sokszor bulváros, itt-ott kicsit túl körmönfont és azért ezen túl is volt benne néhány dolog, ami bosszantott. Az oké, h ilyen könyvekben a főszereplő egy két lábon járó enciklopédia és Rambo keveréke, de hogy mindjárt az összes főszereplő is az legyen, sőt minden „pozitív” szereplő, az már tényleg túlzás. Fabiani, aki a szerző nevét viseli az egyik főhős, ő katona, Farkas, az újságíró, aki a szerző foglalkozását kapta és aki már mindenről írt cikket;), a másik, de a két csinos női főszereplő sem marad el tőlük, ők is még csak „akasztott emberek” nem voltak. Helyenként az volt az érzésem, h két lábon járó wikipédiák beszélgetnek egymással, mintha kimásolta volna a „párbeszédeket” a szerző. Természetesen a reklám is megvan, legiknább munkaadóját, a Kisalföld napilapot fényezi, de gyanítom a név szerint többször említett éttermeknél is valami hasonló lehet.
Ezektől eltekintve egy izgalmas, alapos, jól átgondolt regény, ami helyenként James Bond filmekbe csúszik át és kicsit túl van spilázva, de szerethető. A szerzőnek előkészületben van egy új könyve is A Szent László –legatum, ugyanazokkal a szereplőkkel, a város egy másik ereklyéjéről, ez is érdekesnek ígérkezik.

2015. február 7., szombat

Ken Follett:Kinder der Freiheit-Die Jahrhundert Saga 3.

Már elég sok idő telt el, mióta az Évszázad-trilógia első két részét olvastam, így a szereplőkre és főleg egymáshoz való viszonyukra helyenként már nem nagyon emlékeztem, de végülis olyan nagyon erre nem is volt szükség, mert már nem is ők, hanem sokkal inkább a gyerekeik a főszereplők. Anglia, Németország, Oroszország, Amerika – Follett, ahogy az első két részben, úgy itt is arra használja a hőseit, h az ő életük által mutassa be a kort, a történelmi eseményeket, amikben nincs hiány. 1961-től egészen a 2000-es évekig követi Follett a világ és hősei történetét.


Szereplőit ügyesen manőverezi a korszak nagyjai mellé, így szereplőink Martin Luther King, John és Robert Kennedy valamint Hruscsov munkatársai, általuk egyenesen a kulisszák mögé pillanthatunk, asszisztálnak a nagypolitikához, miközben épül a berlini fal és ármánykodik az FBI és a KGB. Bizonyos eseményekről aztán borzasztóan hosszan és részletesen ír, ilyen például Kuba embargó alá vonása. Nekem ez túl hosszú volt, de nyilván Follettnek kapóra jött a téma, így a szovjet és az amerikai szereplőit is belekeveri a dolgokba. Szinte napról-napra követhetjük a 60-as évek amerikai politikáját, persze nagyon izgalmas időszak is volt ez, a színesbőrüek egyenjogúsági mozgalmával, Martin Luther Kinggel, a Kennedykkel és az ellenük elkövetett brutális merényletekkel. Itt rendesen el is csúszik az egész Amerika felé, túl részletes, túl alapos, túl kevés történet, túl sok történelem.
Majd részletesen a lengyel eseményekre koncentrál a 70-es években, az újságíró ill. a cia-s szereplőit követve, egyszerűen mindig a történelmileg érdekes terepekre küldi őket, legyen az Kuba vagy Lengyelország.
Fura volt, h nagyon hosszú ideig, szinte napról-napra írja le az eseményeket, aztán meg fejezeteken belül is éveket ugrik, ami csak a gyerekek korából derül ki, van amikor bravúrosan oldja meg ezeket, de időnként elég sután. Persze érthető is mindez, hisz már így is, kb. 4000 oldalra rúg a trilógia:).
Ebben a kötetben játszuk mi, magyarok is a legnagyobb szerepet a történelem alakulásában: 1956 - bár erről sajnos nem esett sok szó - a vidám balatoni nyarak nyugat- és keletnémeteknek és a rendszerváltás eseményei kerülnek futólag fókuszba.
Bár az a véleményem, h a szereplők csak abban segítenek Follettnek, h az ő sorsukon keresztül kövesse a világtörténelem alakulását, szemtanúi leszünk szerelemnek, csalódásnak, betegségnek, kudarcnak, önfeláldozásnak stb., sorsuk időnként rafináltan összefonódik. Nagyon sok szereplő van, oroszok, németek, angolok, amerikaik, ráadásul már a 4. generáció, de a könyv is olyan hosszú, h az embernek igazi ismerősei lesznek ezek a szereplők, akiknek már a nagyapját és az anyját is „ismerte”:).


Örülök, h elolvastam ezt a több ezer oldalt, mert nagyon szórakoztató módon eleveníthettem fel segítségével a 20. század történetét, sok érdekességet, elfelejtett vagy elhomályosult történelmi tényt tudtam meg. Minden tiszteletem az íróé, műve elképesztő aprólékos munka, ami mindenre kiterjed és minden bizonnyal hatalmas kutatómunkát igényelt.
Az Évszázad-trilógia 3. rész Az örökkévalóság küszöbén címmel olvasható magyarul. Ezúttal párhuzamosan négy másik könyvnek értem a végére, mialatt ezt olvastam. Hosszúsága miatt (1216 oldal) joggal került fel a 2015-ös olvasási kihívásomba is (egy könyv, ami több mint ötszáz oldal)

2015. február 4., szerda

5.blogszülinap!

Alig hiszem, h már 5 éve írom a blogot, nagyon gyorsan eltelt!
Ebben az időszakban 440 bejegyzés született és 424 könyvről írtam. A látogatottság jelenleg 143 ezernél jár, aminek nagyon örülök, bár alapvetően nem ez motivál.


A top 5 legolvasottabb bejegyzésben az élen nincs változás, még mindig több, mint kétszer annyian olvasták az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listáról szóló bejegyzésemet, mint a 2.Smaragdgrünről. A 3. továbbra is Andre Agassi önéletrajzi könyve, az Open. Egy helyet javított a Shades of Grey trilógia első része és már a 4., míg szintén egy helyet javítva 5. a Kindle Paperwhiteról szóló bejegyzés. A top 10 legfrissebbje – számomra némi meglepetésre – Carina Bartsch Türkisgrüner Winterje.
A szülinapi összegzés után, újra a könyveké lesz a főszerep, ahogy mindig. Remélem a blog rendszeres- és alkalmi olvasói továbbra is velem tartanak!