2015. április 6., hétfő

Anne-Marie Käfer: Lügen haben rote Haare

A könyv már jó ideje megvolt, most a címe miatt, ill. mert abban egy szín (rot-piros) is szerepelt, került elolvasásra, ezzel bekerült a 2015-ös nagy olvasási kihívásba.


Karot, a vörös hajú titkárnőt, otthagyja az orvos pasija, aki ellen aztán ármánykodik a nő. Majd meghal a nő főnöke és a céget a fia, az adonisz külsejű Paul veszi át, akiről a főnök halála előtt azt hallották,h meleg, ennek igyekszik utána járni a tűzrőlpattant lány és nem kevésbé minden lében két kanál kolléganője. Ezzel párhuzamosan Karo mindenáron be akarja bizonyítani a családjának, főleg nővérének, h a pasija létezik, így a főnöke villájába hívja őket egy villámlátogatásra, aki épp nincs ott. A családnak annyira tetszik a medencés szupervilla h maradnak, közben leamortizálva a fél házat – mindezt később végignézi Paul a beépített kamerák felvételein – dealt ajánl Karonak, eljátszák, h együtt vannak, ezzel eloszlatva a pletykákat.
Ebben elég nagy lehetőség lett volna, meg persze a sablonosság esélye is jelentős, de egyik sem lett belőle, mert nem üti le a magas labdákat, olyan semmilyen az egész, Karo összességében egy buta liba, akinek csak időnként vannak jó beszólásai, Paul egy unalmas bájgúnár és az egész valahogy fals és nem igazi. Időnként nem is nagyon tudtam hova tenni az egészet, h most én nem értek valamit, amit kellene, vagy ennyire hülyének nézi az olvasókat? Minden esetben arra jutottam, h az utóbbiról van szó:S. Szóval elvileg könnyed, aránylag jó stílusban megírt chick-lit, de nagyon is a felejthető kategória.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése