2015. január 11., vasárnap

2015 nagy olvasási kihívása

Nem szoktam részt venni a különböző könyves játékokban és kihívásokban - a várólista csökkentés kivételével- , de most engem is elért az 50 könyves, nehéznek és izgalmasnak ígérkező olvasási kihívás. A Pozitív nap, illetve a Szeretlek Magyarország magyarra fordította a via9gag.com ötletét, amelynek során ötven különböző stílusú és témájú könyvet kell elolvasnunk egy év alatt.
Rögtön felkeltette az érdeklődésemet a feladat és persze máris forogtak a fogaskerekek, mára nagyjából össze is állt a listám. Vannak benne nagyon érdekes elemek, amikre igazán szórakoztató volt találni valamit és az is kiderült számomra, h születésem évével fog leginkább meggyűlni a bajom, fogalmam sincs, mit fogok ehhez a ponthoz olvasni. Nem vagyok biztos benne, h sikerül teljesítenem a kihívást, de mindenképpen szeretném megpróbálni. Jó szórakozást mindenkinek, aki belevág!


2015-ben elolvastam

1. egy könyvet, ami több mint ötszáz oldal.- Ken Follett:Kinder der Freiheit-Die Jahrhundert Saga 3.

2. egy klasszikus romantikus könyvet.- Louisa May Alcott: Kisasszonyok

3. egy könyvet, amiből film is készült.-Khaled Hosseini: Der Drachenläufer

4. egy könyvet, ami ebben az évben jelent meg.- Jojo Moyes: Ein Bild von dir

5. egy könyvet, aminek a címében számjegyek szerepelnek.- David Safier: 28 Tage lang

6. egy könyvet, aminek szerzője még nincs 30 éves.- Cecilia Ahern: Zeit deines Lebens

7. egy könyvet, aminek szereplői nem emberek.- George Orwell: Farm der Tiere

8. egy vicces könyvet.-Dana Bate: Iránytű a szerelmhez és titkos lakáséttermekhez

9. egy könyvet, amit nő írt.- Papp Diána:Téli fagyi

10. egy misztikus vagy krimi könyvet.-Paula Hawkins A lány a vonaton

11. egy könyvet, aminek címe csupán egy szóból áll.- Carlos Ruiz Zafón: Marina

12. egy novelláskötetet.- Örkény István: Egyperces novellák

13. egy könyvet, ami egy másik országban játszódik.-Lucinda Riley: Der Lavendelgarten

14. egy szépirodalmi művet.- David Herbert Lawrence: Lady Chatterley szeretője

15. egy népszerű szerző első könyvét.-Lauren Weisberger: Der Teufel trägt Prada

16. egy könyvet, amit a kedvenc íróm írt, de eddig még nem olvastam - Tony Parsons: Fiúkból lesznek a férfiak

17. egy könyvet, amit egy barátom ajánlott.- Matthew Norman: Házas-társas

18. egy Pulitzer Díjas művet - Eowyn Ivey: Das Schneemädchen

19. egy igaz történeten alapuló könyvet.- Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

20. egy könyvet az „Ezeket egyszer el kell olvasnom!” listám aljáról - Wass Albert: Adjátok vissza a hegyeimet!

21. egy könyvet, amit édesanyám szeret. - Borisz Paszternak: Zsivago doktor

22. egy könyvet, ami ijesztő. - Jay Asher: Tote Mädchen lügen nicht

23. egy több mint százéves művet.- William Makepeace Thackeray: Hiúság vására

24. egy könyvet, amit csupán a borítója alapján választottam ki.- Patrice Leconte: Heute wegen Glück geschlossen

25. egy könyvet, amit még az iskolában kellett volna elolvasnom.-Gárdonyi Géza: A láthatatlan ember


26. egy memoárt - Kiss Gergő: Életem a játék

27. egy könyvet, aminek egy nap alatt a végére lehet érni.- Hosszú Katinka: A magyar Iron Lady

28. egy könyvet, aminek a címében ellentétes jelentésű szavak szerepelnek. - Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán

29. egy könyvet, ami egy olyan helyen játszódik, ahová mindig is el akartam jutni.- Tessa White: Die Insel der Orchideen

30. egy könyvet, ami abban az évben jelent meg, amikor születtem.- Isabel Allende: Das Geisterhaus

31. egy könyvet, amiről rossz véleményeket hallottam.- D. Tóth Kriszta: Húszezer éjszaka

32. egy trilógiát. - E.M. Tippetts: Nicht mein Märchen

33. gyerekkorom egy könyvét.- Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg

34. egy könyvet, amiben szerelmi háromszög van.- Patricia Rabs: Vollkommen

35. egy könyvet, ami a jövőben játszódik.- Marcel Theroux: Weit im Norden

36. egy könyvet, ami egy gimnáziumban játszódik.- Juli Zeh: Spieltrieb

37. egy könyvet, aminek a címében szerepel egy szín.- Anne-Marie Käfer: Lügen haben rote Haare

38. egy könyvet, ami megríkatott.- Amy Silver: Was bleibt, wenn du gehst

39. egy varázslatos könyvet. - Lori Nelson Spielman: Morgen kommt ein neuer Himmel

40. egy képregényt.- Garfield: Homok…hűs habok…henyélés

41. egy könyvet, aminek írójától még nem olvastam eddig semmit.- Graham Greene: A csendes amerikai

42. egy könyvet, ami az enyém, de eddig még nem olvastam el. - Katarina Mazetti: Pingvinélet

43. egy könyvet, ami a szülővárosomban játszódik.- Fábián György: Mária-fegyver


44. egy könyvet, ami eredetileg nem az anyanyelvemen íródott. - Murakami Haruki: Norvég erdő

45. egy könyvet, ami karácsonykor játszódik - Amy Silver: All I want for Christmas

46. egy könyvet, aminek írójának monogramja megegyezik az enyémmel - Annika Reich: 34 Meter über dem Meer

47. egy drámát.-Lucy Clark: Der Sommer in dem es zu schneien begann

48. egy betiltott könyvet.- Aldous Huxley: Schöne neue Welt

49. egy könyvet, ami egy televíziós műsoron alapul vagy az készült belőle.- Piper Kerman: Orange is the New Black: Mein Jahr im Frauenknast

50. egy könyvet, amit többször elkezdtem, de sosem olvastam végig.-Papp Diána: Kerek perec

Terveim szerint ebbben a posztban fogom vezetni a listát, belinkelni a bejegyzéseket ill. melléírni a könyvcímeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése