2013. augusztus 24., szombat

Daniel Wiechmann: Schleich di!

Sok bajorral dolgozok együtt és már nem is tudom hogy volt, h elkezdtek bajorul tanítgatni, ennek hála remekül tudom sokkolni a bajorokat egy-egy beszólással, a nem bajorokat meg pláne;). Szintén nekik köszönhető, h egyre jobban érdekel Bajorország, mert egyébként inkább Berlin fan vagyok, de ahogy ők mesélnek róla, azért csak megérintett;).


Sokszor írtam már, h nagyon szeretem az olyan könyveket, amiben idegen országokat ismerhetek meg, ahol a téma az interkulturalitás, vagy épp a kulturális sokk. Daniel Wiechmann könyve bebizonyította, h mindehhez időnként el sem kell hagyni a hazánkat, különösen igaz lehet ez, ha Németországról van szó, pláne, ha Bajorországba csöppen az ember, a kultúrsokk garantált;). Nagyon különleges a legdélibb tartomány helyzete: a legnagyobb, leggazdagabb, egykori királyság, az autonómia legtöbbjüknek most sem lenne ellenére. Lakói nem németnek, hanem bajornak vallják magukat, az anyanyelvük is bajor, náluk minden más egy kicsit és erre hallatlanul büszkék is. Mindennek köszönhetően a többi német poénjainak gyakran céltáblái a dialektusukkal, bőrnadrágjukkal és egyéb más bónáikkal. De egyébként röhej, h egy külföldinek általában mi jut eszébe a németekről? Sör, Oktoberfest, Bayern München – minden bajor:).
A szerző berlini, újságíró, a felesége olasz, a fiúk Oskar 4 éves. A nő nem nagyon szeret Berlinben és a pasinak is egyre gyakrabban az az érzése, h ez már nem az ő városa. Olaszországba nem akarnak élni, München félúton van, így jön az ötlet, de azért megszeppennek, mikor megkapja ott az állást.
Az elején ízelítőt kaphatunk a berliniek előítéleteiről mindennel kapcsolatban, ami bajor, majd uez jön pepitában fordítva, mikor megérkeznek a „poroszok” Münchenbe. Rengeteg hosszabb-rövidebb kalandot ír le, a szomszédoktól kezdve a biergartenezésig, a lakásmizérián és a túrázáson át mindenről olvashatunk. Lassan nem csak megismeri, hanem meg is szereti ezt a sajátos életfelfogást, nyelvet és azt a várost, ami végül teljesen magával ragadja és elvarázsolja.
Rengeteg sztereotípia él Németországban a bajorokkal szemben, sokra ráerősít, néhányat megcáfol. Aránylag sok párbeszédet bajorul olvashatunk, ami autentikusabbá tette a könyvet, meg számomra külön érdekes volt, a „tanulmányaim”;) miatt. Nagyon tanulságos lehet olyanoknak is, akik Bajorországban képzelik el a jövőjüket, sok-sok érdekesség van benne, pl. hogy vkit tökfejnek nevezni ott nem sértés, nem alázás, hanem egyszerűen csak vélemény:), ugyanez van a seggfejjel is. (ezen jót kuncogtam, mert én is ismerek olyat, aki az Arschlochot kötőszóként használja és mikor látja fennakadt szemeimet, mindig nevetve mondja, h ez nem bántó, ezt már szinte el is várják az embertől;)).
A bajor cím (kb. tűnj el) jól mutatja milyen volt a fogadtatás, de az alcím (oder Wie ich lernte, die Bayern zu lieben – avagy hogy tanultam meg szeretni a bajorokat) aztán helyre teszi a dolgokat. A borító - a közhelyesség ellenére - nagyon tetszik, pontosan az látható rajta, ami oly jól jellemzi Bajorországot, vagy ez csak sztereotípia;)?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése