2013. június 23., vasárnap

Guillaume Musso: Nachricht von dir

Hallottam és olvastam már Guillaume Musso könyveiről, mégsem kaptam igazán kedvet az elolvasásukhoz, egészen mostanáig.
Madeline Párizsban él, épp New Yorkban volt a barátjával, mikor a reptéren elcseréli a telefonját Jonathannal, aki San Franciscóban vezet egy éttermet és épp a fiát hozta el a volt feleségétől.


Bár mindketten mérgelődnek és nem lehet azt mondani, h jó emlékezetükben őrizték volna meg egymást, mégis érdeklődve kezdik „megismerni” a másikat a telefonjában rejlő információk alapján. Érdekes eljátszani a gondolattal, manapság mennyi minden kiderülhet az emberről, pusztán a mobilja alapján – fotók, videók, zenék, sms-ek és e-mailek, amiknek mi magunk esetleg nem is tulajdonítunk jelentőséget, egy idegennek mégis sokat mondhatnak rólunk.
Az első oldalak után azt hittem egy könnyed, laza kis limonádé lesz, megleptek a fejlemények. Merthogy, ahogy egyre jobban megismerjük a történetüket, kiderül, h a jelenleg virágbolt tulajdonos Madeline múltjában sötét foltok vannak. Nyomozó volt Manchesterben, míg egy lány eltűnése és az, h elküldték neki a keresett személy szívét, teljesen kikészítették: öngyilkosságot kísérelt meg, majd Párizsban kezdett új életet.
A férfi, Jonathan is szép múlttal büszkélkedett: többszörös Michelin csillagos francia szakács, a lába előtt hevert egész New York és a világ, éttermek, főző showk, majd a csúcsról rögtön a mélybe zuhant, mikor a felesége megcsalta és a vállalatuk tönkre ment. Együtt ismerjük meg a szereplőkkel a másik történetét és egyre izgalmasabb lesz a regény.
A könyv a 2. része az eltűnt lány története, megismerjük a 3 éve, a nyomozás során történeket, innentől kezdve erősen krimis fordulatot vesz a sztori, iszonyatosan meglepő dolgok voltak benne számomra, letehetetlen volt. Az eltűnt lány, Alice köti össze végérvényesen Madelinet és Jonathant, mert kiderül, a férfi is kapcsolatba került vele, de már akkor, amikor Alice elvileg halott volt… Két elcserélt telefon, két összefonodó sors...


Mindennek nagyon fontos szerepe van, minden apróságnak jelentősége lesz. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett benne és amiért végül nem került fel az abszolút kedvencek közé:, h helyenként nagyon túlkonstruáltnak éreztem, nagyon mértanilag, vonalzóval megszerkesztettnek, izzadságszagúnak, ennyi és ilyen szintű véletlenek a világon nincsenek. Egyébként tényleg nagyon izgalmas, sokszor letehetetlen, ilyen szempontból nagyon tetszett, mert nem volt annyira akció dús, inkább gondolkodós, amit jobban szeretek, mikor kombinálni kell, nem csak a dirr-durr megy mindig;). Az is jó volt, h szakít a hagyományokkal:itt Madeline, az exzsaru védi meg többször a pasit, a zseniális szakácsot, új idők;). Nagyon tetszett, h lépten-nyomott meglepett, h nem egy tucat könyv volt, aminek már az első oldala után tudtam, h fog folytatódni.
A könyv alapötletét az adta, h Guillaume Musso 2007-ben a montreali repülőtéren járt így, ahogy ezen regény hősei: elcserélte a telefonját egy ismeretlen nővel. A könyv 2011-ben jelent meg, a német fordítását 2012-ben adták ki, magyarul egyelőre nem olvasható. Az író Marc Levy után a legtöbb eladott könyvvel büszkélkedő francia szerző.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése