Nicole Joens: Maria sucht Josef

Még karácsony előtt kezdtem olvasni a könyvet, ami alaposan meglepett, mert mind a cím, mind a borító alapján, valami könnyed karácsonyi olvasmányra számítottam, de nem az.

Miriam élete közel a 40-hez a katasztrófa felé közeledik. 10 hónappal ezelőtt a nővére és a sógora tragikus módon meghaltak, gyerekeik, a 10 éves Benedict és a 6 éves Anna-Sohie rá maradtak. Kedvükért feladta addigi éltét, Drezdából Münchenbe költözött hozzájuk és szakított a vőlegényével is, aki nem akart gyereket, pláne nem rögtön két ekkorát. Utána derült ki, h a nő is babát vár, mivel tudta az exe véleményét, el sem mondta neki.
Karácsony előtt néhány nappal az események eszkalálódni látszanak: egyáltalán nincs pénzük, minden nap a kilakoltatás fenyeget, a nőgyógyász nem kezeli Miriamot, mivel nem tud fizetni és a gyámhatóság is a képbe kerül, na meg egy taxisofőr, Joe. A csonka család és a magányos cowboy sorsa gyorsan összefonódik, két tragikus történetet ismerünk meg, miközben a közös történetük íródik.
Elképesztő volt olvasni a nő történetét, olyan szempontból, h milyen pillanatok alatt kerülhet a szakadék szélére egy élet ill. életek, anélkül, h igazából bármiben is hibázott volna és máris ott tart, h nem tud ételt venni a hirtelen "rámaradt" gyerekeknek és nincs hova menniük. Sajnos a valóságba is sok ilyen eset van és az ember máris rányom ezekre az emberekre ilyen-olyan bélyegeket, miközben semmit sem tud róluk...

Ami nagyon tetszett, h sokszor meg tudott lepni, méghozzá nagyon, nem feltétlenül hatalmas fordulatokkal, sokkal inkább egy 9 hónapos, mindenórás állapotos nő tetteivel, gondolataival, ezt még akkor is pozitívumként könyvelem el, ha Miriamot, a főszereplőt egyáltalán nem sikerült megkedvelnem. Nagyon szerettem viszont a kislány, Anna-Sophie őszinte, mesterkéletlenül gyermeki alakját és végülis a könyvben előforduló sok bajor szöveg sem volt rossz. Elvileg a bajor nyelvnek nincs írott változata, de gyakorlatilag miért ne lenne, erre jó példa ez a könyv is. Persze nem értek ezen a nyelven, de mivel sok bajor barátom, ismerősöm van, azért így leírva simán megértettem, mi is a helyzet, bár nem éreztem azt, h ez valami pluszt adott volna a történetnek, ha csak nem autentikusabb lett tőle, mert egy München mellől származó taxisofőr valószínűleg tényleg csak bizonyos esetekben beszéli az irodalmi németet.
Ami nem tetszett: a vége felé a túl sok misztika, meg ezotéria, szellemek, hiedelmek, ezek a dolgok nem állnak hozzám igazán közel. Másrészről a happy endet annyiban mindenképpen kritizálnám, h a teljes kilátástalanságból pillanatok alatt fordul át szinte minden, ami realisztikusnak éppen nem nevezhető, jó nem olyan „cukorszirupos” módon, de akkor is… És persze ott marad a végén a kérdés, mint minden ilyen ’minden jó, ha jó a vége’ jellegű befejezés után: működhet-e egy ilyen kapcsolat, ennyi tragédiával, önfejűséggel, különbözőséggel és hasonlósággal, problémával, gyerekekkel?
Bár a főszereplők neve Miriam és Joe nem pont a Mária és József, de jobban megnézve mégis, hisz a Miriam név a Mária eredeti héber formája, Joe pedig a Josef rövidítése. Maga a történet is hajaz valamennyire a bibliaira: a mindenórás nő és az őt végül mindennel együtt elfogadó férfi. Persze az eredeti magasztos és felettes tartalmak nélkül.
Egy meglepően jó könyv, ami sokkal inkább egy jól megírt dráma, mint egy karácsonyi szerelmi történet.

Kordos Szabolcs: Luxushotel, Hungary

Többször is olvastam Arthur Hailey Hotel c. könyvét, ami remekül mutatja be egy hatalmas szálloda gépezet működését, simlisségekkel, visszaélésekkel. Mindig is érdekelt ez a világ és a munkám miatt sikerült is a kulisszák mögé pillantanom néhányszor, így rögtön felfigyeltem erre a könyvre. Nem szépirodalmi élményt vártam, sokkal inkább arra voltam kíváncsi, h működik ma Magyarországon egy 5 csillagos hotel és ezt is kaptam. Ez volt a célja ugyanis Kordos Szabolcsnak is: úgy gondolta, bár született már jó pár könyv a témában, de őt nem a külföldi fikciók érdekelték, hanem a hazai valóság. Nem regény, inkább dokumentarista jellegű könyv született, eléggé bulvárosan elmesélve, de a téma maga is az, így ez nem túl meglepő.

Megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb történetek, amik sokszor ízléstelenek vagy erkölcstelenek, máskor egyszerűen csak idétlenek vagy viccesek. Szobalányok, recepciósok, pincérek mesélnek, persze konkrét nevek és helyszínek nélkül ill. a magyar érintettekről név nélkül, a külföldiekről névvel. Azt hiszem elég jól jellemzi a viszonyokat, h az egyik riportalany ezt mondta:

Néha úgy gondolom, piti tolvajok gyülekezete vagyunk. Persze a vendégekkel azért mi sem vehetjük fel a versenyt.

Prostik, sztárok, átvágások, 60 ezres jatt, besúgók, fal mögé rejtett kamerák, nemzetközi hotelláncok, séfek, hoteligazgatók, a vendégek nációk szerinti- és vallási jellemzése, minden megtalálható a szerző szórakoztatóan tényfeltáró sorozatának első kötetében.
Olvasás közben megszilárdult az a véleményem, h a vendéglátásban nagyon sokszor nagyon sok minden mű, nem őszinte, ami – ahogy Kordos is összegezte – gyorsan veszélyessé válhat.

Személyiségromboló hatása azonban van az (ál) csillogásnak, ezt egyetlen informátorom sem vitatta. Egybehangzóan állítják, hogy kemény dolog látszatvilágban élni, ahol álságosak a mosolyok, a reakciók, a viszonyok. Az ember egy idő után hiányolni kezdi az igazi dolgokat, vagy éppen ellenkezőleg: elindul a sekélyesebb élvezetek irányába.

Azt hiszem a könyv olvasása után közvetlenül nem szívesen tettem volna be a lábam hotelbe, legalábbis nagyon gyanakvó lettem volna, még szerencse, h általában gyorsan elfelejtem az olvasottakat;). Mert ez a könyv megerősíti a szájhagyomány útján terjedő rémtörténeteket, sőt újabbakhoz is bőségesen szolgál munícióval. Hogy ezekből a sztorikból mi és mennyi igaz, nem tudom, de a bulváros beütés miatt, van egy olyan érzésem, h nem minden. Szerintem tipikusan úgy volt leírva a történetek többsége, h már kicsit fel voltak tupírozva.

Boldog Karácsonyt!

Békés, boldog karácsonyt kívánok minden erre látogatónak, olvasónak!

Dsida Jenő - Itt van a szép karácsony

Itt van a szép, víg karácsony,
Élünk dión, friss kalácson:
mennyi fínom csemege!
Kicsi szíved remeg-e?

Karácsonyfa minden ága
csillog-villog: csupa drága,
szép mennyei üzenet:
Kis Jézuska született.

Jó gyermekek mind örülnek,
kályha mellett körben ülnek,
aranymese, áhitat
minden szívet átitat.

Pásztorjátszók be-bejönnek
és kántálva ráköszönnek
a családra. Fura nép,
de énekük csudaszép.

Tiszta öröm tüze átég
a szemeken, a harangjáték
szól, éjféli üzenet:
Kis Jézuska született!

David Safier: MUH

Az eddig megjelent könyveit olvastam az írónak és bár az első regénye a Pocsék karmatetszett legjobban, a többin is jól szórakoztam, így nem lehetett kérdés, h a november 9-én megjelent MUH!-t is el fogom olvasni, bár az, h úgy alakult, ezt ilyen gyorsan megtehetem kellemesen meglepett;).

Ahogy Safiernél már megszokhattuk nem mindennapi történetről van szó ezúttal sem. Hősei most tehenek, a főszereplő ismét egy nő(stény), Lolle. Ahogy eddigi könyveiben, úgy most is nagyon jól hozza a női vonalat az író, mindig meglep, h így tud írni egy pasi;), pedig ezt már az 1. könyve óta tudjuk.
A teheneknek is hasonló problémáik vannak, mint az embereknek: Lolle rajtakapja szerelmét, a bika Championt a csorda könnyűvérű tehenecskéjével, Susival, porig van sújtva, ekkor menti meg Giacomo, a kandúr életét, akitől megtudja, h a tehenekből darált húst és sültet készítenek, de van egy ország, India, hol szent állatként tisztelik őket. Így Lolle és barátnői Hilde és Radischen, valamint a hozzájuk csatlakozó Susi felkerekednek, de már a tanyáról való kijutás elég nehéznek bizonyul. Közben csatlakozik hozzájuk a csalfa bika is, kiderül, h Lolle terhes, Radischen leszbikus és persze jönnek a kalandok csőstől: New Yorkba hajóznak, egy farmon Chiantival meg Dom Pérignonnal itatják őket, h aztán gourmet éttermeknek adják el a húsukat, megszöknek, felosonnak egy repülőre, ami a túlsúlytól lezuhan, majd a Himalájában kalandoznak és végig ott a nyomukban a gonosz. Mindeközben Lolle, mint mindig most is a tökéleteset keresi: a tökéletes paradicsomot, a tökéletes bikát és nem veszi észre, amire vágyik már megvan neki, igaz nem teljesen tökéletes (barátok, férj…). És bár alapvetően benne van a szokásos „nem az úticél a fontos, hanem az oda vezető út”, meg közben megismerik egymást, sok mindent átélnek, megértenek, de itt a cél is fontos. A végére eljutnak ugyanis a kisborjúval és a barátaikkal Indiába és Lolle rájön, h a boldogság mindenkinek mást jelent, de útközben mindenki megtalálta azt, szóval happy end, de azért ad némi gondolkodni valót is, ahogy azt már megszokhattuk az írótól.
Őszintén szólva az első Safier könyv, amit kicsit erőltetettnek éreztem, vannak benne jó ötletek, nagy poénok persze, de nekem ez már valahol túl sok volt, vagy túl kevés? Mert igazából teljesen emberi tulajdonsággal ruházza fel az állatokat (részvét, együttérzés, düh, féltékenység), nagyon is emberi problémákkal konfrontálja őket, de számomra hiányzott valami plusz ebből most. Idegesített az is, h Giacomo az olasz kandúr, aki végigkíséri a teheneket, nagyon halandzsázza a németet, szerintem senki nem beszél így, ill. nem így tör egy nyelvet, tapasztalatom szerint legalábbis, ez nekem fura volt.

Safier könyveinek magyar kiadása valamiért leállt a Pocsék karma és a Jézus szeret engem után, így ez már a 3. könyve az írónak, ami nem jelent meg magyarul.

Várólista 2013

Ahogy idén és tavaly, úgy jövőre is szeretném Lobó kezdeményezésével csökkenteni a
várólistámat.

A kezdeményezés lényege, hogy 12 olyan könyv kerüljön fel a listára, amik már régen várnak olvasásra, nálam 2013-ban ezek lesznek azok:

Alison Weir: Lady Elizabeth
Anne Stothard: Pink Hotel
Christiane F.: Wir Kinder vom Bahnhof Zoo
David Nicholls: Keine weiteren Fragen
Fabio Volo: Noch ein Tag und eine Nacht
Herta Müller: Atemschaukel
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Jókai Mór:Mire megvénülünk
Mark Twain: Önéletrajz
Martin Suter: Der Koch
Mikszáth Kálmán: A Noszthy fiú esete Tóth Marival
Yann Martel: Pi élete

♥ Kindle Paperwhite

Jó másfél éve vagyok e-könyv olvasó tulajdonos, még az első generációs, billentyűzetes, lámpás tokos Kindlre csaptam le és nagyon meg voltam elégedve. Nem is tudnám nagyon megmondani, hogy jött, h újat szeretnék, mert panaszom egyáltalán nem volt rá, talán azt látva vetődött fel, h a családi- ill. baráti körben sokaknak megtetszett és az ő új masináikhoz képest az enyém 100 évesnek nézett ki, ami nyilván nagy probléma;). Meg elég vicces is, de hát annyira gyorsan fejlődik a technika, h másfél év leforgása alatt legalábbis kinézetben sokat változtak a dolgok.

Hirtelen felindulásból október közepén rendeltem meg, ha jól emlékszem, akkor még csak előrendelhető volt, még nem volt kapható. Ezúttal Németországból érkezett, mert míg az első könyvolvasóm esetében még érdemes volt Amerikából rendelni, mivel az Amazon átvállalta a vámot, ez azóta már nincs így. Jó két hónap várakozási idő jósoltak, a szállítást a december 18-ai hétre ígérték (jelenleg is még 5-7 hetes szállítási határidővel lehet rendelni), ami kicsit neccesnek tűnt, bár nem karácsonyi ajándékról volt szó (ki gondol még arra októberben). A hozzá rendelt tok elég gyorsan megérkezett, majd kaptuk az értesítést, h előbb fogják szállítani, már a december 4-ei héten, örültem persze nagyon, utólag kiderült, korán. Amilyen egyszerűen ideért anno az USÁ-ból a másik, olyan bonyás volt ez most, minden közbe jött, ami csak közbe jöhetett, netbankos problémáktól kezdve egyéb félreértésekig:S, de múlt csütörtök este azért csak eljutott hozzám az új drágaszág:)!
Nagyon dizájnos a csomagolása, minden fekete-fehér, szuperül néz ki! Örültem, mikor láttam, h a töltője ennek is fehér, ezt nagyon szerettem a réginél is, mert egy helyen tartom a kábeleket, töltőket és ezen kívül mindegyik fekete, azokat mindig keresni kell, ezt viszont mindig csak kiveszem, praktikus nagyon.

Amint csatlakoztattam a laptophoz máris lehetett mókolni rajta, nyelvet választani – ami újdonság a régihez képest, annak csak angol nyelvű volt a menüje, ezt némettel használom (magyar persze nincs) – és végignézni a funkciókat, lehetőségeket.
Meg kell mondjam elsőre annyira nem ájultam el, egyrészről hozzá voltam szokva már a jóhoz;), másrészről ez nálam jellemző, ha új telefont vagy más ilyen műszaki cikket viszek, az első napokban mindig visszasírom a régit, annak a kényelmét, h minden világos volt, tudtam mit, hol, hogy. Persze gyorsan fel lehet térképezni ezt is, de pl. a teljes érintőképernyőt napokig kellett szoknom, annak ellenére is, h már jó ideje ilyen a telefonom is. Kimondottan a képernyőn nem nagyon látok különbséget, talán ez egy picit fehérebb és élesebb és persze fényerősségtől függően fényesebb, hisz ez a nagy újítás a paperwhite esetében, h a lámpa nem a tokba, hanem immáron magába a szerkezetbe van beépítve, oldalt és felül vannak az apró kis lámpák és az adott fényviszonyok szerint az olvasó maga szabályozhatja a képernyő fényerősségét. Több kritikát olvastam a világítással ill. a képernyővel kapcsolatban, nekem ezzel egyelőre semmi problémám nem volt, nagyon kellemes rajta olvasni, semmiféle negatívumot nem tudok ezzel kapcsolatban megfogalmazni. Inkább az lepett meg a képernyővel kapcsolatban, h míg egy érintőképernyős telefon kijelzője nagyon sima és „csúszós”, addig ez furán érdesnek tűnik, de pár nap alatt annyira hozzá lehet szokni, h már fel sem tűnik (de az olvasómmal újonnan ismerkedőktől tudom, h még mindig érdes;)).

A pozitív újdonságok közé tartozik számomra, h egyetlen mozdulattal tudok könyvjelzőt tenni a jobb felső sarkot megérintve (a jól ismert szamárfüllel), nem kell hozzá ide-oda kattintgatni. Bár méretben elvileg nem nagy a különbség, csak a billentyűzet, mégis azért a 213 gramm magáért beszél, nagyon praktikus, h ilyen kevés helyet foglal.

Abszolút újdonság, h a bal alsó sarokban az olvasási tempó alapján megpróbálja kikalkulálni, hány perc van még hátra az adott fejezetből, ill. a könyvből és elég jól be is tudja lőni szerintem, az más kérdés, h nekem kicsit hiányzik a régi, „vonalas” megoldás a vizuális típusoknak, a képernyő alján, ahol a vonalbeosztásból lehetett (legalábbis konvertált epub-nál) leolvasni, milyen hosszúak az egyes fejezetek. Szintén jó dolog, h ujjal ki lehet jelölni egy-egy mondatot, bekezdést, ezzel megjelölheted magadnak, vagy megjegyzést fűzhetsz hozzá, sőt a szótár funkció is újabb értelmet kapott, ha csak 1 szót jelölök ki a szó jelentésére vonatkozóan a Duden-ből kapok magyarázatot (persze ez csak a német ill. angol nyelvű könyveknél működik).
Kétféleképpen lehet lapozni a paperwhite-on olvasás közben: vagy egyszerűen csak rápöttyintek ujjbeggyel a képernyő jobb oldalára, ha előre, bal oldalára, ha visszafele szeretnék lapozni és a touch screennél jellemző jobbra ill. balra húzós lapozás is lehetséges, de ez szerintem olvasás közben nem túl praktikus. Még a rápöttyintés is picit macerásabbnak tűnik, mint az eddig „nyomógombos” lapozás, na de persze ne legyek telhetetlen, elvégre a manuális könyvlapozás sem okoz gondot, így talán ez is vállalható;). A könyveken kívül, a menüben viszont csak a „csúszkás” lapozás lehetséges.
Ami negatívum, h az eddigi 3500 könyv helyett, erre csak 1100 fér, ez azért elég radikális csökkenés, na nem mintha annyi könyv lett volna a régin;). A kikapcsolt állapotban látható képernyőkímélők sem vetélkedhetnek a régi, főként írókat ábrázoló gyönyörűséges rajzokkal, de amennyire tudom, ez már az összes újabb Kindlenél így volt, kár:S.

Az egyetlen dolog, ami momentán aggodalomra ad okot számomra az az akku. Azt írják mindenhol, 8 hétig nem kell tölteni, igaz azt is hozzáteszik, akkor, ha napi fél órát használod, de az azért akkor is nonszensz, h az első napokban naponta, kétnaponta kellett töltenem. Jó, nem merült le teljesen, de eléggé. Igaz több száz könyvet rendezgettem rajta gyűjteményekbe, meg ismerkedtem a cuccal, de akkor is. Meg sokat mutogattam is, tok kinyit, becsuk, ami jelen esetben azt jelenti, h bekapcsol, kikapcsol, ez is az újítások közül való, egy mágnessel záródik a tok és ez automatikusan be- ill. kikapcsolja a könyvolvasót.

Maga a tok sokak szerint nagyon szép és elegánsabb, mint a régi, ez valószínűleg így is van, de szerintem sérülékenyebb is lesz és hát elég sok kritika érte amazonékat amiatt, h bőrkét árulják, pedig nyilvánvalóan nem az (ezt nekem is megerősítette egy szakértő) és hát a 35 eurós ár azért elég nehezen magyarázható. Csak hát ördögi kör ez, mert ha már veszek egy paperwhitot, akkor nem fogom csak úgy magába hurcolászni, ebben pedig aránylag tényleg biztonságban van és olyan masszívan ül benne, h egyelőre még kifeszegetni sem sikerült, egy idő után nem is próbálkoztam inkább.

Talán úgy tűnik, nem vagyok elégedett a paperwhitetal, ami nem igaz, inkább úgy mondanám, h az első könyvolvasómnál mindenre rácsodálkoztam, igazi hurrá hangulatban vettem birtokba, itt viszont a funkciók többsége már természetes számomra, ezt látom az amazonos vásárlói véleményeknél, értékeléseknél is, szerintem mindenki kritikusabb már, magasra tették a lécet az eddigi szerkezetek. Szóval szerintem, akinek a billentyűzetes verzió van, nyugodtan olvasson tovább azon, alapvetően nem sokat nyer pl. egy paperwhitetal, főleg, ha világítós tok is volt hozzá, ennek ellenére azért nem bántam meg a cserét.
Úgy tűnik egyre népszerűbbek a kindlök, a napokban olvastam egy cikket arról, mik az idei év karácsonyi ajándék slágerei Németországban, az amazon eladási statisztikáit vették ehhez alapul, aminek első 4 helyén Kindle állt (fekete, szürke, paperwhite, fire), hát igen;).

Karácsonyi történetek

Az elmúlt napokban 3 rövid kis karácsonyi történetet is olvastam, amik önmagukban nem feltétlenül érnek meg egy önálló bejegyzést.

Susan Mallery: Liebe gut, alles gut
Egyszerű kis szerelmi limonádé némi karácsonyi hangulattal fűszerezve.
A rövid elbeszélés lényege gyorsan összefoglalható: Rina és Cameron együtt dolgoznak, a férfi egyedül neveli a kislányát, akinek nevelésébe Rina segít be. Szerelmesek egymásba, de érzelmeiket nem merik megvallani, félnek a következményektől és nem akarják kockára tenni a barátságukat.

Persze mindez romantikusan van előadva, helyenként már túlságosan is giccsesen és tipikusan amerikaian… Összességében egy kb. fél órás kis olvasmány, ami nem hagy mély nyomokat az emberben, maximum picit megalapozza a karácsonyi hangulatot.
Kizárólag e-bookként kapható amazonéknál 2 euroért , ennyit is ér. Maximum…

Sophie Kinsella - Die Weihnachtsliste
12 oldalas imitt – amott ingyen letölthető, egyébként meg 1 euroért kapható és a verziót az új könyvének az olvasópróbája tölti ki, úgy 80%-ban.
Ilyet kb. én is tudnék írni, persze sportszerűen hozzáteszem, h ő hosszabbat és jobbat is, ez már bebizonyosodott, de kíváncsi lennék miért kellett ezt megjelentetni, olyan, mintha egy vázlat lenne.

Nem nagyon tudom mire vélni, kb. 20 perc alatt kiolvasható, konkértan már pár óra múlva nem emlékeztem a főszereplő nevére…Augusztus közepén a lány, a szakítása után a barátnőjével Spanyolországba nyaral és nagyon előrelátóan minden családtagjának, barátjának ott és akkor beszerzi a karácsonyi ajándékát, 1-1 agyagtálat. Igen ám, de a gondos csomagolás ellenére az úton hazafelé már eltörik néhány, van, amelyiket spontán elajándékozza, mások a költözködésnek esnek áldozatul, így ott van karácsony előtt, ahol a part szakad, de mégis a legnagyobb és a legszebb ajándékot kapja, a ffi aki szeret és aki Norvégiába ment dolgozni és ezért szakított vele, visszatér hozzá karácsonyra, mert kvázi nem tud nélküle élni bla, bla, így az egyetlen megmaradt agyagtálat ő kapja karácsonyra…
Valószínűleg ebbe bele lehetne magyarázni valami nagyon mély értelmet, szerintem inkább ne tegyük;).

Robyn Carr - Unter dem Weihnachtsbaum in Virgin River
Ez a könyv az előző kettővel ellentétben abszolút kellemes meglepetést okozott. Nem is annyira rövid, mint azok, inkább kisregénynek mondanám és egy jó stílusban megírt, inkább szórakoztató, mint csöpögős karácsonyi szerelmi történet.
Az állatorvos Nate és a fodrász Annie sorsukra hagyott kutyakölykök miatt találkozik kb. 20 év után újra és ez villámcsapásként éri őket. Anno, gyerekkorukban sem ismerték egymást túl jól, de tudtak egymásról, viszont az elmúlt évek teljesen kiestek. Tetszett a kapcsolatuk alakulása, az egymással folytatott párbeszédeik, amik szerencsére elég ritkán csöpögtek a cukorsziruptól, inkább egymást szekáló, évődő dialógusok voltak.

Persze nem lehetett itt sem kérdés a végkimenetel, de ha mindez egy jól felépített és megírt történetben van így kevésbé zavar. Ami még tetszett, h nem volt játszották meg magukat, felvállalták a gyengeségeiket és nem rögtön omlottak egymás karjaiba, de nem is voltak mindenféle képtelenebbnél-képtelenebb szituációk, mint az ilyen romantikus lányregényekben általában, na jó talán a vége kicsit túl romantikus szuper happy lett, de azért elment.
A borítója fogott meg, amiből számomra a harmónia sugárzik és ez így abszolút illik a könyvhöz.

Bartis Attila: A nyugalom

Másodszor olvastam a könyvet és ismét meg kellett állapítanom, h nagyon jó!

A végén kezdődik a kissé bizarr családi történet, azzal, h meghal az anya, majd mozaikokból áll össze szépen lassan minden. Az egykor körülrajongott színésznő díva, immáron 15 éve „szenvedett migrénben”, ki sem mozdult a lakásból, melyet időközben íróvá iperedett fiával osztott meg. A „migrén” kiváltó oka a lánya, Judit, aki hegedűművészként emigrált, anyját parkoló pályára teszik miatta, meg kell győznie a lányát, h jöjjön vissza, akkor esetleg elfelejtik neki ezt, de ez nem sikerült, mivel Jehudi Menuhinnal koncertezik, nem fog visszamenni a MÁV szimfónikusokhoz. Így Weér Rebeka, a művésznő, h igazolja magát és elkötelezettségét a párt felé és ezzel visszakapja a szerepeit, a presztízsét, teátrális temetést rendez a lányának, a koporsót Judit dolgaival tölti meg, gyászjelentőt küld a pártvezetésnek, de ez is kevés, így marad a bezárkózás. Fiával kölcsönösen egymás foglyai, kínozzák egymást, napjaik ’mikorjössztől holvoltáig’ tartanak. Majd a semmiből felbukkan egy lány, akinek szintén megvan a maga nem egyszerű története, egy darabig együtt úsznak hol az árral, hol az árral szemben, de az események elsodorják őket egymástól.
Ahogy haladunk előre a regényben, sorra derülnek ki a miértek és a történet egyre meghökkentőbb lesz. Beteg gondolatok, - kapcsolatok, naturalista leírások, elszabadult indulatok, hazugságok, Ödipusz – komplexus, félelem, menekülés. Komor, nyomasztó hangulat, drámai történet, amin keresztül csak néha sejlik fel egy kis megkönnyebbülést hozó humor és a mintegy pihenőként beiktatott kis epizódok a Kádár korszakról, a kocsmában, a vidéki felolvasó körúton. Bartis remekül hozza ezeket a tipikus figurákat és jól integrálja őket a történetbe.
A könyv nincs fejezetekre tagolva, csak szakaszokra, eleinte zavart olvasás közben, h szinte minden szakasz másról szól, máshol és máskor játszódik, időnként nehezemre esett elgondolkodni, h most akkor mi van, de aztán úgy beszippantott a történet, h már ez sem számított.
Szerintem az egyik legjobb kortárs könyv, amit olvastam, film is készült belőle néhány éve, Alföldi Róbert rendezésében, ami – ha jól emlékszem – elég vegyes kritikát kapott.

Andreas Eschbach: Der Nobelpreis

Nem tudnám pontosan megmondani mióta, talán Kertész Imre Nobel-díja óta figyelek jobban a Svéd Királyi Akadémia díjára, a napokra, mikor egyesével bejelentik az az évi díjazottakat, aztán a decmeber 10-ei ceremóniára, amikor megkapják a svéd királytól a plakettet és ezzel végleg halhatatlanná válnak.
Tudom hol osztják, többször jártam már a stockholmi városházán is, ahol aztán a pazar vacsora van, a vezetett látogatás alatt sok apró kis kulisszatitkot árulnak el, így azután, h már olvastam egy könyvet Eschbachtól, ami ráadásul még tetszett is, ez – ezzel a címmel és témával - szinte már kötelező volt.

Nagyon jól indult: az első 2 fejezet nagyjából képbe teszi a díjat, a jelentőségét, a lebonyolítást, számos érdekességet oszt meg, csak úgy faltam a sorokat. A Nobel-díj több mint 100 éve mítosz, egy intézmény, ami az egyik legmagasabban dotált díj (1 mió euró), de nem ezért a világ leginkább vágyott díja. A kitüntetésről döntő bizottságoknak nem kell magyarázni vagy mentegetni a döntésüket, senkinek sem tartoznak magyarázattal, sok döntésüket kritizálták már, több tévesnek is bizonyult, de mindig független döntésekről volt szó.
A történelem után jön a jelen és Hans-Olof Andersson professzor, aki maga is tagja annak a bizottságnak, ami arról hivatott dönteni néhány napon belül, kié legyen az orvosi Nobel-díj. Nagyon izgalmas, fordulatos a történet, sok érdekességről ír, amik bár nem tudom mennyire igazak, de számomra hihetőek voltak (pl. h átlagosan 8 jelölés után kapja meg valaki a díjat, maguk a díjazottak és szervezetek, intézetek jelölhetnek adott év februárjáig és utána hónapok telnek el annak vizsgálatával ki és mi áll a jelölés mögött, milyen érdekek, milyen csoportok stb.). Az író tökéletesen épít fel egy fikciót, megvesztegetéssel, emberrablással, gyilkossággal, csak hogy az kapja a Nobel-díjat, akit egy mindenre elszánt csoport erre érdemesnek talál, de mikor a professzor a börtönben ülő sógorához fordul segítségért és kihozatja, onnantól kezdve az ő szemszögéből látjuk az eseményeket. Teljesen elterelődik a figyelem a Nobel-díjról, a jól felépített történet szétesik, kesze-kusza lesz, olyan, mintha egy másik történet lenne.

Nagy(vagy még nagyobb) író lehetne Eschbach, ha állandó szinten tudna írni, na meg ha az egyébként szerintem zseniális ötletei kitartanának végig és nem lennének üresjáratok a könyveiben, de itt már úgy tűnt kb. a történet negyedénél elfogyott a muníció, elég szenvedős volt utána. Időnként az volt az érzésem, h volt két félkész regénye vagy ötlete és azokat összegyúrta, bár ez túlzás inkább csak egymás után illesztette. Baromira idegesített, hol ebbe, hol abba az irányba kalandozott el, amiknek nem sok közük volt a csapásirányhoz, ennyire ritkán szokott egy könyv bosszantani, mint ez. A cselekmény egy tapodtat sem haladt előre, csak újabb és újabb szálak és szereplők, gyanúk lépnek be és úgy éreztem, valami nagyon zseniális húzás kellene, h megmentse ezt a regényt, h ez a sok baromság értelmet nyerjen és egyre inkább gyanakodtam, h ilyen zseniális húzás nem létezik, hát igazam is lett:S.
A végén nem a fifikás csavar jött, hanem egy nagy pofára esés, felháborító módon veri át az olvasóit, hatalmas csalódás volt számomra. Pont azt a részt (a Nobel díj körülit) teszi zárójelbe, ami pl. számomra a leginkább érdekes lett volna és ami nekem hihető is volt.

Margit Patrícia Eszter: A zsidó menyasszony

A cím és a borító ragadta meg a figyelmemet és rögtön kíváncsi lettem a könyvre. E kapcsán gondolkodtam el a konnotáció (az alapvető jelentést árnyaló kiegészítő jelentés, másodlagos jelentés) fontosságáról, mert meséltem valakinek a könyvről németül és hát a címe (Die jüdische Braut) még számomra is egész más konnotációt hordoz azon a nyelven, mint magyarul. Sőt, németül ez a cím egyáltalán nem szólítana meg szerintem, magyarul viszont igen.

Spoiler veszély!

A történet Budapesten kezdődik Sacival, a zsidó családból származó, de nem igazán vallásos pszichológiát hallgató egyetemistával. Sok év után találkozik a volt osztálytársával, a szintén zsidó és kicsit fura Belgával, akivel kicsit egymásba gabalyodnak, de a kapcsolatuk elég kesze-kusza, labilis. Ami nagyon jellemző szerintem, h a könyvnek szinte csak zsidó szereplői vannak, bármennyire is nem vallásosak a szereplők, mégis szinte csak zsidókkal érintkeznek, eddigi olvasmány és filmélményeim alapján ez nekem nagyon tipikusnak tűnik. A lányt bár érdeklik a zsidó szokások, mégis csak mikor a Belga elviszi Izraelbe történik vele valami, ami az egész életét megváltozhatja. Izraelben sok minden változik köztük: Sacit megérinti valami, Belga viszont csak kiröhögi az egészet, ez éket vet közéjük. Egy teljesen ismeretlen világba csöppennek, ahol a pizzéria bejáratánál biztonsági őrök vizsgálják át kézi fémdetektorral a táskákat, ahol még mindig az apa választja ki a lánynak a férjet, ahol azonnal sok ismerősük lesz, ahol már szerdán elkezdenek készülni a sábátra és ahol nem értik, a lány családja és ő maga, miért nem vándorol ki Izraelbe, hisz ha zsidó, oda tartozik.

Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy miért ne maradtunk volna otthon. Pista bácsi tűnt őrült cionistának, amiért Izraelbe költözött

Ha az intellektusával nem is ért meg sok mindent Saci, de a szívén átfolyva, egy magasabb szinten értelmet nyertek számára a dolgok Izraelben, így hazaérve azonnal elválnak útjai a Belgával. A lányt megváltoztatta az utazás, vonzódni kezd a zsidó dolgokhoz és nem sokára megismerkedik egy vallásos zsidó férfival, aki valósággal letaglózza a belőle áradó szeretettel, nyugalommal, erővel. Az, h ezt a hatást nem csak Sárira gyakorolja, hanem általában a nőkre, már csak akkor válik egyértelművé a lánynak, mikor az egyetemen halasztva Izraelbe költözik, h az egyre gyakoribb terrortámadások közepette egy jesivába (héber hittudományi főiskola) tanuljon. Meg kell tanulnia az életet Jeruzsálemben: a szokásokat, a történelmet, a vallási előírásokat, viselkedési normákat, a héber nyelvet. De nem csak ezek elválaszthatatlanok az országtól, ugyanígy hozzá tartoznak a merényletek is, amiben a férfi, akiért a lány Izraelbe ment életét veszíti, Sári pedig megsérül, mikor egy palesztin terrorista szögekkel és fémszilánkokkal töltött repeszbombája zúdul egy gyors étteremre.

…akinek nagyon jó az élete, arról már lemondott az Örökkévaló. A nehézségek azt mutatják, hogy a jóisten törődik veled

Így próbálják vigasztalni a lányt, aki az események hatására felnő, Sára lesz és a történet végén megtalálja az ő Ábrahámját Izraelben. (Ábrahám: próféta volt, a zsidó hagyomány szerint az egyistenhit megalapítója. Sára: Ábrahám felesége, Izráel apjának, Izsáknak anyja)
Bár igazán érdekelt a könyv, de eleinte mindig nagyon elálmosodtam olvasás közben, ami azért elárul ezt-azt… Keveselltem azt, amit megtudtam a zsidó témáról, meg maga a történet is valahogy lapos volt, olyan semmilyen, legalábbis az elején, mert aztán ahogy a főhősünknek, úgy a történetnek is jót tett az izraeli utazás, onnantól kezdve nagyon tetszett. Bepillantást enged a jeruzsálemi életbe a mi szemünkkel kvázi, hisz Sára nem tudott sokkal többet a zsidó életről, mint egy átlagos magyar, amikor kiment. Elhittem, h meglátott valamit az ősei földjén ill. földjében, ami odavonzotta, megérintette a lelkét és ami aztán visszavonzotta.

Mégis úgy éreztem, maradnom kell, mert itt a helyem. Talán a közösség, talán a tanulás volt az, ami itt tartott, vagy a remény, a dráma, a szolidaritás és a kalandok, nem értettem pontosan.

Számomra a zsidó vallásban mindig is volt valami misztikus, szívesen olvasok róla, az ősi rituálékról, szokásokról, ismét sok érdekességet tudtam meg (pl. a purimról, a Jóm kippurról, a pészahról, a soáról) és sok minden visszaköszönt már korábbi olvasmányaimból (pl. a hanukáról, a sábátról, a tóráról, a kóser és tréfli ételekről). A nevek szimbolikáját is jónak találtam, bár, lehet, h valakinek ez már túl sok, nekem tetszett. Ahogy az is, h reális, nem rózsaszínű lányregény, de nem is érthetetlenül és élvezhetetlenül megírt művészieskedő valami, olyan kevés az ilyen könyv szerintem, aminek van mondanivalója, tartalma, ami tanít és elgondolkodtat, de mégis megmarad könnyednek és nem úgy kell megerőszakolnia magát az embernek, h újabb fejezeten rágja át magát…A regény stílusát kritizálták, meg a nyelvezetét, szerintem teljesen rendben volt, számomra inkább azt bizonyította, ha köznapi módon, könnyed stílusban is lehet komoly témákról, komolyan és értelmesen írni. Voltak benne, oda nem illő kifejezések, szavak, de számomra ezek inkább csak azt húzták alá általában, h Saci egy fiatal, modern lány, így nem találtam igazából kilógónak ezeket sem. Annyi minden van ebben a könyvben, ami manapság már nem ”menő”: alázat, szeretet, hagyománytisztelet, az idősek tisztelete, bizalom, segítőkészség, hit, józanság, jámborság, erkölcsök. Ezen kívül sok érdekes történetet, sorsot mesél el és érdekes karakterek hadát mutatja be, nekem nagyon tetszett.
Keresztényként abszolút megkapó volt számomra az a közösségi szellem, ami jellemzi őket, az az összetartozás, az az erős kapocs, az egymásról való gondoskodás. Szerintem manapság sokaknak hiányzik, az a valahova tartozás, amit Saci megtalált, persze valamit valamiért ezért sok mindent fel kellett adni, alkalmazkodnia. Nyilván a keresztény egyházakban is el lehetne ezt érni és sokan el is érik, szerintem mégis másként.

A sábát nem parti. Különben is a közösségben mindenkinek kell hogy legyen helye. Te is bárhová mész a világon, mindig kapsz egy meleg ebédet és szállást sábátra. Persze csak akkor, ha nem maradsz ilyen elviselhetetlenül sznob. Mert ezzel a hozzáállással itt nem válsz népszerűvé.

Ami nem tetszett, h a végén nagyon elszaporodtak a számomra ismeretlen kifejezések, amik lehet, h előjöttek már a könyvben és volt is magyarázat a számozott idegen kifejezésekhez a könyv végén, de csak a magyarázat állt ott, így mintha tűt kerestem volna a szénakazalban, kár ezért.
A könyv szerzője, Margit Patrícia Eszter egy író-olvasó találkozón elmondta, azt is akarta bizonyítani, hogy a romantika és az intellektus nem zárják ki egymást, nemcsak az ironikus beszédmódnak van létjogosultsága. A zsidó menyasszony egy lány lelki-szellemi útkeresésének története a zsidó vallás és misztika sűrűjében.
Az írónő 6 évvel ezelőtt kezdte írni a történetet, saját önéletrajzának elemeiből ill. mások történetei is belekerültek. A szerző creative writing workshopokon gyúrta át a szöveget, majd Vári György és Bódis Kriszta is segítségére volt a végleges verzió kialakulásában, jelenleg is Amerikában él és egy liberális zsidó közösségben dolgozik

Caroline Lenz: Dann klappt’s auch mit dem Doktor

Aki könnyen befolyásolható ugyebár…már többször írtam arról, h engem rendszeresen meg lehet venni jól irányzott címekkel, ha szerepel benne, valami kedvencem (Jane Eyre eset, Ein Mann wie Mr. Darcy stb.), ebben az ugyan nem szerepel, de…a kedvenc magazinomban, a Myselfben láttam, igaz csak reklámként (valószínűleg már gyanakodnom kellett volna), h aki szerette a Doctor’s Diaryt, annak ajánlják, a dolog el volt döntve, merthogy én nagyon szerettem. Nem vagyok és soha nem is voltam az a típus, aki a kedvenc filmjeit, sorozatait, egymás után 5x, 10x, 100x meg tudja nézni és még mindig nevet, a kivételt ez a 3 évadot megélt német kórház-komédia sorozat jelenti, amit évente legalább 1x újra nézek. Azért csak 3 évadot élt meg, mert a készítők és szereplők úgy gondolták elmesélték a történetet, nem akartak róla még újabb x bőrt lehúzni, holott az Rtl és az igen népes rajongótábor folytatást követelt. Egyébként a Duna tv vetítette magyarul is (A férfi a legjobb orvosság címmel) és mostanság talán az m1-en fut délutánonként. Kb. csak egy 10 percet láttam belőle egyszer, de nagy csalódás volt, először szembesültem vele, úgy istenigazából, mennyi poén veszik el a fordítás során és nagyon fura volt az eredeti után a szinkron is, szóval az eredeti nagyon jóóóó, a szinkronizáltért nem vállalok felelősséget;).

Azért egy kicsit a könyvről is;). Anna gyermekorvos, medikus, az ő hétköznapjait követjük figyelemmel. Sivár szerelmi életét, hektikus munkabeosztását, idegesítő anyjával ill. a barátaival való kapcsolatát. Mikor a kórházban új munkát kap, egy irodába kerül a főnökével, az unalmas nyárspolgár pszichológus Dr. Dennerrel, akiről ő eleinte még nem, de az olvasók már pontosan tudják, h nem is annyira nyárspolgár, pláne nem unalmas, hanem egyenesen az igazi Anna számára…
Egy csomó olyan epizód van a regényben, ami se nem vicces, se igazán lényege nincs a történet szempontjából, van benne néhány csavarocska, de elég felejthető, meglepetések nélkül.
Bár a 2. fele már jobban tetszett, de összességében viccesnek nem találtam, cselekmény nem sok van benne, még a romantika faktor is igencsak szerény.
Volt benne pár mondat, ill. tulajdonság vagy szituáció, ami valóban a Doctor’s Diaryre emlékeztetett, de csak olyan formán, amit koppintásnak szokás nevezni. Szóval míg a sorozat számomra abszolút az igényes szórakoztatás mintapéldája, a könyv ebben – sem – tudta felvenni vele a versenyt.

A címet (kb. - Akkor sikerül az orvossal is) ill. a borítót nem nagyon tudom hova tenni, mert szerencsére a könyv tartalmilag azért nem ennyire rózsaszín és "cuki", mint kívülről.