2012. március 6., kedd

Andreas Eschbach: Ein König für Deutschland

Hmmm, király Németországnak? Ez rögtön érdekesnek tűnt és mikor utána olvastam a szerzőnek ill. a könyvnek még inkább így találtam.
Vincent nagyon tehetséges amerikai programozó, akinek van már egy s más a háta mögött, hisz párszor visszaélt már a tudományával és úgy tűnik ezt elég nehéz elkerülnie, mert mikor már néhány éve dolgozgat egy cégnek, hirtelen olyan megrendelést kap a republikánusoktól, h készítsen egy programot, amivel meg lehet változtatni a választások eredményét, persze csak azért, h ha a demokraták csalni akarnának rá tudjanak jönni (mintha csak a hazaiakat hallanám…:S)


El is készül a program és az időközben azért megkomolyodó Vincent nem nagyon tudja feledni munkásságát, főleg mikor mindenki legnagyobb meglepetésére a szinte esélytelennek tartott Bush, újra számlálások, nagyon szoros eredmény mellett megnyeri a választásokat, ráadásul olyan arányban (51-49), ahogy az ő programja kalibrálva volt. Mikor aztán mindenki megrökönyödésre Busht még újra is választják, már nem tudja saját maga előtt sem a véletlenre fogni… Vincent tudományára más is felfigyel, míg ő igyekszik tisztázni magát (ha az ember egyszer belekeveredik a politikába, ez már nem megy könnyen) az illegális olasz bevándorló, a mágus Zantini azon van, h minél jobban kiaknázza politikai célokra a fiút. Izgalmas, időnként hajmeresztő történések után változik a kontinens, immáron Európában, Németországban vagyunk, de a felállás ugyanaz: Vincent programja és a választásokon használt számítógépek hivatottak dönteni a nép helyett. Egy maroknyi elszánt számítógépőrült fiatal, ill. Vincent apja a történelem tanár Simon König akarják lerántani a leplet a számítógépes csalásról, de igazán meggyőzően, megcáfolhatatlanul. Ennek érdekében olyan pártot alapítanak, amire még véletlenül sem szavazna senki No-ban: Népi mozgalom a monarchia visszaállítására. Mivel jól hangzik, h Simon Königből legyen König Simon, hipp-hopp ő lesz a „király jelölt”:). Elindul az őrület, a felhajtás, a kampány, amibe a fiatalok egyre inkább beleélik magukat, egyre többüknek lesz problémája azzal, h megkülönböztesse a fikciót a valóságtól. Ahogy arra számítanak is, abszurd eredménnyel, toronymagas, soha nem látott fölénnyel megnyerik a választást, hála Vincent egy - a programban elrejtett - trükkjének, de ahelyett, h a csalás ékes bizonyítékaként prezentálnák ezt az eredményt, elfoglalják a hatalmi pozíciókat. Egyedül őfelsége;), a jövendő király van még magánál és állítja le a „játékot”. A végére a főszereplők élete visszatér a régi kerékvágásba, mintha mi sem történt volna.
Nehéz a könyv tartalmát összefoglalni röviden, másrészről úgy, h bár érdekes és érthető legyen, de ne lőjem le a poénokat. Mindenesetre nagyon-nagyon jó az öltet szerintem és kb. a 2/3 részig a kivitelezés is szuper, de a végére valahogy úgy tűnt, kifogyott az ötletekből az író. Eschbach leplezetlenül kampányol a választásokon használt számítógépek ellen, amikkel soha nem lehet tiszta egy választás, zseniálisan keveri a valóságot a fikcióval, a legmodernebb dolgokat a történelemmel.
Hihetetlenül tanulságosak a könyv politikai vonatkozásai: a párt, ami elhallgatja a manipulált számítógépes programot, csak azért, h a következő választásokon ő húzzon hasznot belőle, a fiatalok, akik be akarják bizonyítani a csalást, de mikor túl közel kerülnek a hatalomhoz, az egyszerűen beszippantja őket, nem tudnak ellenállni neki, tesznek az igazságra, inkább a saját pecsenyéjüket sütögetik. A hatalom korrumpál – az emberiség történelmének nem kevés fejezete van tele ezzel, ezt látjuk itt is, miért fejeznék be a játékot a fiatalok, hogy nyilvánvalóvá tegyék a választási csalást, ha helyette kormányozhatnak is?


Nagy kár érte, h a végére teljesen kifullad a könyv, a szálak nem futnak össze, mindent sitty-sutty lezár, a befejezés nem méltó a regényhez. Ami még talán kritika, h bár korántsem vagyok a téma szakértője, de gondolom sem No-ban, sem Mo-n nem ennyire egyszerű részt venni választásokon, ez a része elégé el van nagyolva szerintem.
Hajmeresztő dolgok sorozatáról olvashatunk, de abszolút elképzelhetőek ennek ellenére is, pláne, ha a magyar politikai életen nevelődött az ember;).
Magyarul, ha minden igaz 3 könyve jelent meg eddig az írónak, 2 még kapható is, ezt még nem adták ki. Alapvetően sok sci-fit ír, ami engem abszolút hidegen hagy, 3 olyat választottam ki a könyvei közül, amik már a címükkel megfogtak, ez volt az egyik, folyt. köv. majd, mert a kritikai észrevételek ellenére is nagyon tetszett, ha maradt is némi hiányérzetem a végére.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése