2011. augusztus 14., vasárnap

D. Tóth Kriszta: Lolával az élet

Nagyon kedvelem D. Tóth Krisztát és nagyon szeretem a stílusát, az írásait. Mikor elkezdte írni a kislányáról a Nők Lapjában a Lolával az élet cikkeit, tudtam, h ez olyan rovat, aminek rendszeres olvasója leszek és így is lett. Nagyon élveztem a humoros, időnként komoly, ironikus vagy cinikus történeteit és sokszor ismertem benne magamra, felnőttként vagy gyerekként. Aztán valahogy megváltoztak az olvasási szokásaim és már csak az ő rovatát olvastam el a NL-ban, sőt, azt meg is őriztem – igaz azóta sem tettem velük semmit, de meg vannak még mindig:). Így aztán nem lehetett kérdés, megvettem a könyvét is, ami a rovat alapján született.


Nem is értem miért nem olvastam eddig, talán mert úgy gondoltam, meghagyom azokra az időkre, mikor már nem emlékszem a cikkeire, azt hiszem ez az idő eljött, ráadásul felfedeztem, h megjelent a 2. Lolás könyve is, mindjárt meg is rendeltem, így úgy éreztem, itt az idő.
Tetszik ahogy ír és amit ír, h be meri vállalni a baklövéseit, h nem egy rózsaszín világot fest le, hanem egy normálisat, egy teljesen normálisat és józant. Azóta jobban figyeltem a „karrierjét” is, számomra hiteles volt brüsszeli tudósítóként és az Híradó arcaként is.
Tetszik, ahogy Kriszta ugyanazt gondolja a magukat mindenhol a gyerekükkel együtt fényképeztető sztárokról - akiknek a gyereke pár hetesen már végigalussza az éjszakát, egyévesen már tökéletesen beszél és sosem hisztizik - mint a normális „földi halandók” és tetszik az is, h az írásaiból egy teljesen normális család hétköznapjai kerekednek ki.
A könyv gerincét tehát a Nők Lapjás írások alkotják, kicsit kiegészítve. Kriszta kommentálja a történeteket, mesél a fogadtatásukról, a reakciókról, a következményeikről. Időnként talán kicsit zavaró, h nem időrendi sorrendbe vannak rendezve az írások, így hol a csecsemő Loláról olvasunk, hol a bölcsis „nagylányról”, a koncepció ugyanis az, h témák szerint rendezte az cikkeket. Kiderül, mi van akkor, ha magyar anyának és angol apának Belgiumban születik közös babája, hogy lehet fegyelmezni egy hisztigépet, olvashatunk a kétnyelvű babák nehézségeiről és persze még sok minden másról, sok-sok vidám, vicces, tündéri történet egy szöszke kis csöppségről, Faltisz Alexandra édes rajzaival.
Nagyon szórakoztató, kellemes stílusban megírt könyv.


Felmerült bennem, h milyen jó is lesz majd Lolának, elővenni 10-20 év múlva ezt a könyvet, bár valószínűleg lesznek benne számára „kellemetlen” részek;), de biztosan jó érzés lesz a gyerekkoráról olvasni a történeteket, amiket az édesanyja annyi szeretettel dokumentált. Hiszen azért nem sokunknak adatik meg, h mire 5 évesek vagyunk, már két vaskos kötetet írt az anyukánk rólunk és viselt dolgainkról;), pedig időnként biztosan nem lenne rossz belelapozni, a gyerekkorunkat rejtő könyvbe.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése