Stephenie Meyer: Bree Tanner rövid második élete

Nagyon kíváncsi voltam az Eclipse „kiegészítő” történetére, ennek megfelelően 2 óra alatt el is olvastam a 150 oldalt, bár ez abszolút nem volt olyan letehetetlen számomra, mint a többi könyve.


Ha valaki nem lenne elég lelkes, az írónő előszava után garantáltan az lesz. Azt ígéri, ez a történet fontos az egész regény megértéséhez, h Bree nem is sejtett titkaira derül fény. Ehhez képest kimondottan unalmasan indul a történet, az első 40-50 oldalon csupa olyan dolgot tudunk meg, amit már egyébként is tudtunk, aztán valahogy mégis csak beindul a sztori. Valóban kapunk új információkat, megismerjük a másik oldalt, azt, h hogyan élnek az újszülött vámpírok, mit tudnak és mennyi mindent nem, h köztük is vannak gondolkodásra képes, értelmes lények. Érdekes persze megismerni a másik oldalt, de mivel a dolgok végkimenetelét tudjuk, azért annyira mégsem izgalmas a dolog, pláne, h az utolsó kb. 20 oldal uaz, mint az Eclipse-ben, csak persze Bree szemszögéből, ami nyilván várható is volt.
Szóval nem estem hanyatt különösebben, azt, h ez a könyv fontos lenne az egész Saga megértéséhez semmiképpen sem mondanám, lehet, h árnyal rajta valamit, de összességében még ez sem feltétlenül igaz.
A borító szokásosan remek és persze nagyon találó is, a homokóra a vérrel. Kíváncsi vagyok, h Bree története lesz-e az egyetlen kiegészítő könyv a Sagához, vagy fogják-e követni mások. Bár igazából az a 4 könyv úgy jó, ahogy van, szerintem abszolút nem igényel semmiféle kiegészítést – ilyet meg pláne nem;) – de végülis szívesen olvasnék még hasonlóakat, hiszen akad még szereplő, akinek a történetéből valami izgalmasat, érdekeset lehetne kerekíteni pl. Gianna, aki a Volturi „bűnbarlangjában” dolgozik halandóként, esetleg a Denali klán egy tagjának is lehetne egy könyvet szentelni, vagy ha úgy vesszük, szinte bárkinek, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de persze jócskán akadnak olyan szereplők, akiknek teljes történetével megismerkedhetünk, meg persze kár lenne elvinni a dolgot abba az irányba, h évente kiadnak egy 150 oldalas kis valamit, aminek nem sok köze van az egészhez.


Összességében nem rossz olvasmány persze, de túl nagy elvárásokat nem érdemes táplálni iránta szerintem, mindenesetre megismerünk egy mellékszereplőt kicsit alaposabban, nem tesz sokat a 4 könyvhöz, igaz el sem vesz belőle;).

Benjamin von Stuckrad-Barre: Soloalbum

A szerzőt Németországban a popirodalom jeles írójaként tartják számon. A popirodalom kifejezés a 60-as években vált ismertté, amikor képviselői az un. magas- és tömegkultúra szigorú megkülönböztetése ellen szálltak síkra, na meg persze elhatárolódtak szüleik élesen kritizált generációjától. A stílus aztán a 90-es években élte újra reneszánszát Németországban, többek között Stuckrad-Barrénak köszönhetően, aki 24 évesen írta meg a hatalmas sikert aratott Soloalbumot, 1. könyvét.


A főhőssel épp szakított a barátnője, aki ennek hatására szerelmesebb lesz, mint valaha. Ahogy az már lenni szokott, az önsajnálatban dagonyázva jön rá, h Katharina volt az igazi, „zaklatja” is a lányt még egy jó darabig annak rendje-módja szerint, végig utána sóvárog, alkoholtól, drogtól és zenétől megrészegülve.
Nem annyira a konkrét történéseken van itt sem hangsúly, nem is igazán összefüggő történet, inkább olyan, mintha mindenről írna, ami épp eszébe jut. Vannak benne érdekes dolgok, helyenként trágárságok meg imitt-amott jó dumák, de ha nem nagyon lehet elkapni azt a bizonyos fonalat, gyakran azon kapom magam, h nem is annyira követem, mert nem köt le igazán, most is így volt.
Ide-oda csapong a szerző: haverok-buli-nők-zene-ruhák-pénzproblémák, társadalomkritika és kíméletlen cinizmus még, ami jellemzi. A könyv kicsit nosztalgikus is, a 90-es évek vége jön vissza általa, mikor sokan hallgattak brit popot (Oasis, Blur), meghalt Diana hercegnő, a világot még nem uralta az internet és valahogy minden egy kicsit más volt, annak ellenére is, h mindez csak 10 éve volt.
2003-ban meg is filmesítették, romantikus komédia lett belőle, hát nem tudom, szerintem akkor eléggé át kellett írni;). Amin borzasztóan meglepődtem, h Németországban sok helyen kötelező olvasmány az iskolákban, hát…érdekes, persze egy olyan országban, ahol pl. John Lennon Gimnázium is van…;).
Egyáltalán nem voltam elájulva tőle, amilyen jókat hallottam és olvastam róla, csalódás volt, de kezdem kapizsgálni, h ez is egy „megosztó” könyv, vagy nagyon tetszik valakinek, vagy nagyon nem.

Gárdonyi Géza: Ida regénye

Egyik kedves regényem, a könyv még anyukámé volt, 1964-es - már-már ereklye számba menő - kiadás. 2-3 évente elolvasom, most jött el ismét az idő.
1924-ben jelent meg, alapötletét egy jelentéktelennek látszó újsághír, házassági apróhirdetés szolgáltatta.
Gárdonyi először bemutatja főszereplőit: Balogh Csabát, a becsület bajnokát, majd a zárda embertelen légköréből kitörni készülő Ó Idát. Nagyon érdekes, ahogy a két fél az életét gyökeresen megváltoztató házassági hirdetést olvassa.
A regény tehát két nehéz sorsú fiatal találkozása egy nem mindennapi körülmények között köttetett házasságban. Közös életüket Münchenben kezdik, a világ előtt házasokként, a valóságban a terv az, h idegenek maradjanak, amit aztán nem győznek hangsúlyozni, hol maguknak, hol egymásnak.
Az önkényesen összehozott pár aztán 1 év látszatházasság után lép valódi házasságra. A végkifejlet persze már az elején sejthető (pláne, ha az ember sokadszor olvassa;)), de nem baj, mert érdekes, h hogy jutnak el odáig.
A regényben sok mindenről szó esik, heves vita folyik a történetben szereplő festők között a színekről, témákról, a modellekről. Az egész regényben a művészi légkör uralkodik.
Tele van ma már megmosolyogtató kifejezésekkel, mint például: tarsóka, jóképű leány, cselédszerző bolt, érettségi vizsgálat :).
Régimódi, ártatlan, kedves, romantikus, de nem csöpögős történet, amikor először olvastam, el is csodálkoztam, Gárdonyitól vhogy nem erre számítottam, de igen kellemesen csalódtam.

Doris Lessing: Megint a szerelem

A cím ellenére nem egy ’igazi’ szerelmes regényről van szó, de ezt az írónő több könyvének elolvasása után sejtettem is. A több, mint 40 kötetes Lessing életműből ez volt a 4., amit olvastam, mert a 2007-ben Nobel-díjjal kitüntetett írónőnek jelenleg csak 4 műve olvasható magyarul. A több, mint 950 oldalas Az arany jegyzetfüzet, amit a 20. század egyik legfontosabb regényeként tartanak számon, nekem kicsit sok volt, minden szempontból. Az ötödik gyerek és a A fű dalol, a baljós hangulat és a cseppet sem vidám vagy szórakoztató téma ellenére is tetszett, de míg ezek sodró lendületűek, cselekménnyel, történésekkel, addig a Megint a szerelem, kissé vontatott, minden igazi cselekmény nélkül. Ennek ellenére nem állítom, h nem tetszett.


Az eleje történet a történetben: Sarah a londoni Zöld madár társulat alapító tagja, aki barátaival, munkatársaival azon fáradozik, h színpadra vigyék Julie Vairon életét. A martiniquei születésű mulatt lány élete a másik történet.
Nagyon érdekes, h a 100 évvel ezelőtt élt Julie irányítja a könyv szereplőinek életét, összehozza, megbabonázza, elgondolkoztatja őket… Színdarabot írnak az életéről, lefordítják, kiadják a naplóját, felfedezik és élvezettel-ámulattal hallgatják a zenéjét, szöveget írnak hozzá, rajzait csodálják, színre viszik az életét. Felfedeznek maguknak valakit, akinek az életében a megaláztatás, számkivetés volt a sorsa. Sőt az egyik főszereplő még bele is szeret a halott lányba, meg egy kicsit az őt alakító színésznőkbe is.
A regény, a darab színpadra állításának „krónikája”. Franciaországban tomboló sikert arat, csak úgy, mint a 60-as éveinek közepén járó Sarah, akiben régen elfeledett érzések élednek újjá, a kérdés csak az, h ki iránt? Merthogy jelölt akad bőven, mindegyik jóképű, feleannyi idős, mint ő és epedezik utána… Egy nem túl gyakran tárgyalt témát - az időskori szerelmet, szexualitást - vet fel az írónő, aki maga is túl volt a hetvenen, mikor megírta ezt a regényt.
Az a fajta történet, ahol nem a történéseken van a lényeg, sokkal inkább az érzéseken, a lelki rezdüléseken, a darab színpadra állítása és Julie egy idő után, már csak a „hátteret” adják, az apropót az újabb viszonyokhoz, fellobbanó érzésekhez, barátságokhoz, amik átszövik a darabbal foglalkozó csoport életét.
Szóval, ahogy a cím is utal rá, valóban megint a szerelemről van szó, de egészen másként, mint általában, nem azon a már-már közhelyes módon közelíti meg a témát az írónő, ahogy a többség. Érdekes, helyenként elgondolkodtató könyv, nem a szórakoztató kategóriából.

David Safier: Mieses Karma

A Jesus liebt mich után, nagyon kíváncsi voltam Safier első könyvére is - ami magyarul Pocsék karma-ként jelent meg - , hát nem csalódtam, sőt! Elképesztően jó:).


A sikeres, de kissé kesze-kusza magánéletű Kim lelke, hirtelen halála után hangyaként születik újjá. Tudom, tudom már ez hajmeresztő;). De ebben a könyvben és Safiernél valahogy pont ez az, ami nagyon tetszik. Szóval újjászületés… Miért pont hangyaként? Azok, akik nem bántak megfelelően embertársaikkal rovarként születnek újjá, ezt személyesen Buddha közli vele, szintén hangya alakban;).Már ez elég bizarr, az meg pláne, h hangyaként aztán a saját nappalijában találja magát, a saját halotti torán, ahol egykori barátnője épp igyekszik meghódítani a férjét és a kislányát. Ebbe rögtön „bele is hal”, de újra hangyaként születik újjá, h a szintén lélekvándorló Casanova oldalán megakadályozza, h a családját lecsapják a kezéről. A rossz karmája miatt születik hangyaként újjá, jó karmát kell gyűjtenie, ami akciódús jelenetekkel sikerül is, ezzel kezdetét veszi a reinkarnációs ranglétra megmászása (tengerimalac, kis boci, gyűrűsféreg, mókus, beagle kutyakölyök, majd ember).
Safier egy pillanatra sem ereszti az olvasót, kalandból kalandba, hol a nevetéstől, hol a megható jelenetektől könnyes szemmel szórakoztam végig a 282 oldalt és borzasztóan élveztem.
Ami nagyon tetszett benne, h nem csak poénos és hihetetlenül ötletes, egyedi és őrült, hanem igencsak elgondolkodtató helyenként. Abszolút fejlődésregény: a karrierista, mindenkin átgázoló Kim fejlődésének története, akinek jó néhányszor meg kell halnia, míg eljut a Nirvánába, de megéri, neki és nekünk is;). Zseniálisan keveri a kártyákat az író, abszolút nem lehet tudni, mi lesz a vége a történetnek, ezzel az utolsó sorokig garantált az izgalom.
Még a Jesus liebt mich-nél is jobban tetszett, csak ajánlani tudom. A borító szerintem jó, de azért annál sokkal jobb könyv ez, mint amit a címlap sejtet. Magyarul Pocsék karmaként jelent meg.


Szó van róla, h ebből is film készül, de őszintén szólva, szerintem ez nem az a regény, amit meg kellene ill. lehetne filmesíteni, úgy, h ne legyen szánalmasan nevetséges, könyvnek viszont egyszerűen zseniális;).
Az első két könyve elolvasása után alig várom, h a harmadik Safier regény (Plötzlich Shakespeare) is megjelenjen végre puhakötésben németül. Állítólag 2011 elején meg már magyarul is meg fog jelenni, de azt hiszem, inkább maradok az eredeti verziónál, bár úgy hallottam a magyar fordítás is igen ütősre sikeredett.

Tony Parsons: Die schönste Frau der Welt (Férj és feleség)

Az Apa és fia (itt a blogban Männlich, alleinerziehend sucht) folytatása ez a könyv. Így a második részre abszolút kiforrta magát a gondolat, h nagyon szépen ír! Mármint nagyon szépen ír a családról, a szüleiről, a feleségéről és a fiáról, főként a fiáról. Ritkán találkoztam eddig ilyennel.


A 2. házasság krónikája a 2. könyv, az első részben megismert Cyd-et veszi el. Továbbra is nagyon fontos, meghatározó a kisfiához való viszonya, jó példát látunk arra, h tud próbára tenni egy házasságot egy mástól született gyerek, akkor meg pláne, ha mindkét félnek van egy. Újabb nagy változások, betegség, kísértés, hétköznapok, problémák sora adja a 2. könyv témáját is, vagyis a mindennapok.
A főszereplő Harry, elég romantikus alkat, vágyik a tökéletes boldogságra és amint az elillanni látszik az egyik nővel, rögtön azt gondolja, h másikkal lenne az igazi…
Mikor rátalál arra a nőre, aki az ő szemével képes látni a fiát, aki hozzá hasonlóan a tökéletes lényt látja benne, azonnal mágnesként kezdi vonzani. Ezúttal a „kísértésként” bukkan fel a Parsonsnál már-már elmaradhatatlan ázsiai nő figurája, akinek aztán az utolsó pillanatban mégis ellenáll a főszereplő, mégis a „nehezebb” utat választja, azt, h rendbe hozza a házasságát, majd egy új élettel újra beköszönt a boldogság.


Annak ellenére, h elég hosszú ideig olvastam, az a fajta könyv, amit „élmény” olvasni, annyira szórakoztatóan, olvasmányosan és szépen ír, szóval nem a könyv miatt olvastam olyan sokáig.
A német cím (A világ legszebb nője) szerintem itt sem a legjobb, sokkal kifejezőbbnek és a tartalomhoz passzolónak tartom a magyar Férj és feleséget, ami az eredeti cím egyszerű, szó szerinti fordítása.
Összegzés: Jó volt újra Parsonst olvasni, nagyon jó:)!

Tony Parsons: Männlich, alleinerziehend sucht... (Apa és fia)

Magyarul Apa és fia címmel jelent meg a könyv, de jelenleg nem kapható sajnos. Jó pár évvel ezelőtt egy barátom ajánlotta figyelmembe Parsonst, a Családban marad-ot olvastam tőle először, majd vadászni kezdtem ezt a könyvét, sikertelenül. Sem ez, sem a folytatása (Férj és feleség) nem volt kapható évekig, így – jobb híján - németül szereztem be őket és mivel nagyon tetszettek, gondoltam itt az ideje az újra olvasásnak. Már eleve nem értem, h miért nem adták ki újra ezeket éveken át, ahogy ezt már egy régebbi post-ban is kifejtettem. Az megint talány, h most mégis miért a 2. résszel kezdte az újra kiadást az Európa, merthogy pár hónapja lehet újra kapni a Férj és feleséget, csak hát az előzményének számító Apa és fia nélkül, elég fura…
Adva van egy boldog kis család, úgy tűnik minden klappol, majd a férj/apa egy pillanat alatt tesz tönkre mindent, egy minden szempontból szükségtelen félrelépéssel. Kissé hátborzongató, h még egy boldog kapcsolatot is milyen gyorsan el lehet rontani. A baj csőstől jön alapon nem csak a házassága megy tönkre, hanem még az állását is elveszíti és hipp-hopp munkanélküli, a 4 éves fiát egyedül nevelő apuka lesz, ami nyilván nem kevés kérdést és problémát vet fel, amikkel aztán megbirkózik. „Tanúi” lehetünk, ahogy újra felépíti az életét – új nő, új állás, de mivel az élet hullámvasút, máris jön az újabb hullámvölgy: szakítás, halál, elszakadás, az utolsó néhány fejezet igazán szívbemarkoló.
Szívszorongatóan tragikus és közben mégis sziporkázóan komikus mindaz, amit Parsons - aki szintén volt egyedülálló apa – főhősére mér.
Érdekes Harry szemével látni ezt a helyzetet, sok mindent lát úgy, ahogy mi nők, sok mindent másként, sok mindent nem ért meg a nőkben ill. velük kapcsolatban, sok mindent én nem értek vele ill. a férfiakkal kapcsolatban;), de ez így van rendjén, gondolom.


Parsons az a fajta író, akit mind a két nem szívesen olvas szerintem (és a tapasztalataim szerint;)). A téma főként a család, házasság, gyereknevelés, ezek inkább női témák, viszont a főhős/elbeszélő szinte mindig férfi, ahogy ugyebár az író is. Nőként érdekes az ő nézőpontját olvasni ezekről a témákról, meg ffiként is;), legalábbis gondolom:).
A cím nekem magyarul jobban tetszik (Apa és fia), mert ez tényleg egy apa-fiú történet, vagy inkább kettő, a főhős Harry és a fia Pat története, de ugyanúgy Harry és az édesapja története is, két csodálatos, bensőséges apa-fiú kapcsolat. A német cím (Férfi, gyermekét egyedül nevelő keres…) szerintem annyira nem jó, legalábbis nekem nem tetszik.