Charles Dickens: Két város regénye

Hát igen, Dickens nem hiába klasszikus, kissé más a stílus, mint az utóbbi időben olvasottaké, de ez is tud üdítő lenni. Tud, de nálam most nem volt, főleg eleinte. Nagyon tetszett tőle a tavaly olvasott Szép remények, így aztán elég nagy elvárásokkal álltam neki ennek, igaz talán nem a legjobbkor. Nagyon zsúfolt és fárasztó heteim voltak, amikor késő este hozzájutottam ahhoz, h olvassak egy kicsit, akkor ez már túl „sok” volt. Túl sok leírás, túl monoton, legalábbis nekem, legalábbis akkor. Borzasztó nehezen kezdett kibontakozni a cselekmény és hát még ezután is bőven akadtak olyan fejezetek, ahol a – őszintén szólva számomra leginkább unalmas – leírások domináltak. A második 200 oldalon végre már volt némi izgalom és a „döcögős” kezdés után összességében tetszett a regény.


"Azok voltak a legszebb idők és azok voltak a legrútabb idők, az volt a bölcsesség kora, az volt a balgaság kora, azok voltak a hit napjai, azok voltak a hitetlenség napjai, az volt a Fény évadja, az volt a Sötétség évadja, az volt a remény tavasza, az volt a kilátástalanság tele, csak ránk várt minden, már nem várt ránk semmi, mentünk mind egyenesen az Égbe, mentünk mind egyenesen a másik irányba – röviden, a korszak abban hasonlított a mostanira, hogy a harsányabb hatalmak némelyike csakis a legáhítatosabb tisztelettel érte volna be most és mindörökké."

Az 1789-es francia forradalmat megelőző időkre utal a regény első néhány mondata, az egyik leghíresebb angol regénykezdet, melyben elsősorban Dr. Manette és lánya Lucie sorsát követhetjük végig, a címben szereplő két városban, Londonban és Párizsban, tény, h fontos szerepet játszik mind a kettő, de valahogy a cím alapján nem gondoltam volna, h arról szól, amiről. A ködös London, utazás Párizsba, hogy az évekig ártatlanul a Bastille-ban tartott doktort visszahozzák az angol fővárosba, a szerelmi történet Lucie és Charles Darney között, aki a Londonban élő Evrémonde márki és az ő sorsuknak drámai összefonódása a francia fővárossal a la guillotine rémuralma alatt képezik a regény fő történéseit, amiben végül egy szinte állandóan részeg mellékszereplőből a történet tragikus hőse lesz.
Ami számomra talán a legérdekesebb volt, h teljesen más képet kaptam most a francia forradalomról, mint eddigi tanulmányaim, olvasmányaim vagy esetleg filmélményeim során, mert – legalábbis emlékeim szerint – eddig inkább mindig a másik oldalról, vagyis a nép oldaláról vett megközelítésekkel találkoztam, míg most egy egykori francia nemes szemszögéből látjuk a nép kegyetlenségét, a hirtelen hatalomhoz jutott „csőcselék” döntés hozatalait.


Dickens a legjobb történetének tartotta ezt a regényét, igen aprólékos kutatómunkát végzett hozzá ill. a skót Thomas Carlyle írásait vette alapul a francia forradalomról.
Összességében nagyjából uaz volt az érzésem, mint a Szép remények esetében, h van a könyvnek valami misztikus, borongós hangulata, ami végig fenntartja a feszültséget…
Ez a regény is rajta van a 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán, nekem a Szép remények jobban tetszett.