2016. augusztus 23., kedd

Carrie Snyder: A futónő

A 104 éves Aganetha Smart egy nyugdíjasotthonban éldegél. Aggie az 1928-as olimpián nyert aranyat Kanadának, 800 méteren, akkor, amikor hosszabb távú futóversenyen nők először - és hosszú ideig utoljára - indulhattak. Minden írás ezt emeli ki a könyvről, engem is ez érdekelt volna, helyette ez, az olimpia, az edzések, maga a futás és a 800 méteres távval kapcsolatban kialakult kétségek vajmi kevés szerephez jutnak a könyvben. Helyette megismerjük Aganetha gyermek és ifjúkorát, folyamatosan ugrálva a múlt és a jelen között. A végére tartogat az írónő még egy meglepő csavart, de számora ez sem tudta igazán jóvá tenni az addigiakat


Ami még meglepett, h Aganetha Smart kitalált személy, derült ki az utószóból és a szerző ott azt írja, h az, 1928-ban indulhattak nők 800 méteren, de aztán csak 1960-ban újra - ez inspirálta a könyv megírására, hát…ez elég meglepő, mert ahogy már írtam, pont erről „felejtett el” hosszabban írni. Pedig szerintem ez a téma lehetett volna érdekes, kiemelhette volna a többi könyv közül, mert elképzelhető, ha felkerül egy versenyszám az olimpiára, amit rögtön le is vesznek róla, akkor első és egyetlen bajnoknője felemeli a szavát, harcol érte, de Aggie egész mással van elfoglalva. Persze alakulhat így valakinek az élete, csak mivel egyébként is fikció, szerintem érdemesebb lett volna akkor ezt választani fő szálként.
Bár nem volt rossz könyv, de számomra csalódást jelentett, a cím, a borító és a fülszöveg alapján sokkal inkább „sportos” olvasmányra számítottam, helyette mást kaptam.

2016. augusztus 18., csütörtök

Ilija Trojanow: Meine Olympiade: Ein Amateur vier Jahre 80 Disziplinen

A szerző a londoni olimpia alatt döntött hirtelen úgy, h passzív nézőből aktív sportolóvá válik, persze nem olimpai éremre akart törni, egyszerűen csak jobban megérteni a sport mechanizmusát, az egyes sportágakat, mindazt, amit kívülállóként nem lát az ember.


Az 50 éves Trojanow azt a célt tűzte ki maga elé, h az összes olimpiai sportágban (kivéve csapatsportágak) fele olyan jó eredményt érjen el, mint az olimpiai bajnok. Volt ahol ezt játszi könnyedséggel tudta teljesíteni (pl. néhány lövőszám) volt, ahol ez sokkal nehezebbnek bizonyult (pl. műugrás, evezés).
3 év alatt 23 sportág, 80 diszciplínájában próbálja ki magát, a könyvben csokorba szedi a vizes sportokat, a labda sportokat, küzdő sportokat stb. A bolgár származású, Kenyától Németországig sok helyen élt szerző a legtöbb sportágat jelenlegi lakóhelyén, Bécsben próbálta ki, de birkózott Iránban, bokszolt Brooklynban, judozott Tokióban, amit azért nem teljesen értettem. Persze, h ezen sportágaknak a szülőhazája/mekkája az adott hely, de egy szót sem ejt arról, hogy került oda, milyen megfontolásból és főleg a dolog anyagi háttere is érdekelt volna. Mert szép és jó, h belekezd egy ilyen kísérletbe, tudva, h könyvet fog írni belőle, de van olyan kiadó, aki ezt 3 évig szponzorálja? Ez az oldala a dolognak kicsit homályban maradt, pedig érdekes lett volna. 3 éves megfeszített munkájának megkoronázása a tízpróba volt, ill. a maraton (amit szintén stílszerűen Athénban futott), abban a reményben, h a program végén meglesz a megfelelő erőnléte ezekhez.
Nagyon kíváncsi voltam erre a könyvre, mert szerintem az ötlet nagyon jó, de csalódtam, a megvalósítás nem tetszett, rendívül száraz stílusban darálja le az egészet. Szerintem élvezetesebbé tették volna az unalmas pl. sportág leírásokat - amiket sok esetben így írásban egyébként is lehetetlenség megérteni - kis színesek, akár a sportág történelméből, akár Trojanow életéből, de ezek csak ritkán tűnnek fel. Egyébként sem jut – szerintem – semmilyen konklúzióra, nyilván 50 évesen bizonyos sportágakban esélytelenül indult, másokban nem játszik olyan fontos szerepet a kor, de ez előre tudható volt és egyébként is, mind az elején, mind a végén nem derül ki olyan igazán, mire is volt ez az egész jó. Alapvetően nem gondolom én sem, h mindennek jónak kell lennie valamire, csak akkor legalább, jöjjön át a sport szeretete, a sport csodálatos pedagógiája és ereje, a küzdelem, az élvezet, a siker, önmaga legyőzése, ezek elmaradtak.

2016. augusztus 15., hétfő

Ian McEwan: Saturday

Az agysebész, Henry Perowne londoni otthonának ablakából, a szombat hajnali szürkületben lát egy gépet, ami kigyullad a Heathrow felé tartva. Ez a momentum egész napját elkíséri, foglalkoztatja, mi is történt valójában, terrorizmus vagy baleset? Az előbbitől való félelme megdöbbentően aktuálissá teszi a 2005-ben íródott regényt.


A főszereplő gondosan megtervezett szombati napja már akkor újabb kis fordulatot vehetne, mikor menő mercijével incidensbe keveredik pár kemény fiúval, ezt még megússza és a felgyülemlett feszültséget egy vérre menő squash csatában vezeti le. Aztán elvégzi a családapaként rábízott hétköznapi feladatokat és amikor végre jöhetne a lazítás a családja körében, jön a reggel elmaradt drámai fordulat, ami valahogy végig ott lebeg a levegőben, mégis meglepő. A nap zárásaként Dr. Perowne napjának negatív főhőse a műtőasztalán landol és bár nagyon olyan érzésem volt, h talán a főszereplő utolsó napját követjük figyelemmel ilyen precizitással, végül McEwan megkegyelmez főhősének. De a regény nem csak a szombati nap 24 órájának leírása, hanem Henry Perowne életének és személyiségének megismerése is, hisz gondolatai csatangolnak a munkájáról a gyerekeire, a feleségére, sok mindent megtudunk róluk is. Érdekesség, h a könyvben két jelenet is van, ahol a főszereplő sorsa tragikus fordulatot vehetne, ahol tapintani lehet a feszültséget, mindkét esetben győz azonban az intelligencia az agresszióval szemben, méghozzá egészen zseniális és váratlan módon, ezek a részek nagyon tetszettek. És tetszett az egész regény is, bár elmélázó, lassú és nagyon kell figyelni, h képben maradjon az ember. Pont ezért szerintem nehéz, de nagyon érdekes, helyenként lebilincselő olvasmány, amivel azért megszenved az ember, de van katarzis, örülök, h a várólistámra és sorra került. A könyv fent van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is, megérdemelten.
Magyarul is megjelent Szombat címmel, amit nem értek, h a németek miért maradtak az angol Saturday címnél és miért nem lett náluk Samstag?

2016. augusztus 11., csütörtök

Oliver Hilmes: Berlin 1936

4 évenként nagyon várom és élvezem az olimpiát most sem volt ill. most sincs ez másként. E kapcsán részben kerestem a sportos olvasmányokat, részben azok találtak meg engem, először az 1936-os berlini olimpiáról szóló könyvet olvastam, felvezetőként.


16 fejezet, a berlini olimpia 16 napja naponkénti bontásban, ami engem kicsit Florian Ilies 1913-ára emlékeztetett. A könyv koránt sem csak az olimpiáról szól és nem is csak Berlinről, hanem a korról, a náci időről, a kiemelkedő személyiségekről és a hétköznapi emberekről. Bepillantunk az atlétikai versenyekbe, a fociba, a vívásba, az úszásba, emellett megismerünk sok zsidó történetet, de ezúttal cigányt, homoszexuálist és feketét is, hisz ők szinte ugyanúgy a nácik céltáblái voltak. Elképesztő, h a nácik mennyire igyekeztek leplezni a céljaikat, h jobbik arcukat akarták a világ felé mutatni, h csak mende-mondának bizonyuljanak a vádak. Berlin hirtelen újra nyitott, pulzáló metropolisznak tűnt, míg a háttérben a rezsim már azon dolgozott, h tudná tökéletesíteni elnyomását és a gyilkos gépezetet. Az ellentmondások nyara volt az 1936-os, egyrészről az Olimpia stadionban tömegek ünnepeltek, miközben a közelben koncentrációs tábor nyílt. Egy magyar aranyéremről van szó a könyvben, a vívó Elek Ilonáéról, aki mögött az a Helene Mayer lesz ezüstérmes, aki fél zsidóként az egyetlen, aki indulhat, „alibi zsidóként”, ezzel sikerül elkerülni a játékok esetleges nemzetközi bojkottját. Nyilván ez mellékszál nagyon a könyvben, de olimpiai lázban égve, meg kell említenem: nem volt rossz olimpia nekünk a berlini, a házigazda németek és az amerikaiak után az éremtáblázat 3. helyén végeztünk (10-1-5), 4 arannyal Hitler legnagyobb bánatára Jesse Owens volt a játékok legnagyobb csillaga. Számos történelmi és sporttal kapcsolatos érdekesség színesíti a könyvet (pl. az Olimpiákat megelőző futást az olimpiai lánggal, a nácik, pontosabban Goebbels és propagandaminisztériuma találta ki, az ókori játékokon nem volt ilyen) és a 16 nap után a szerző még bepillantást enged a sportolók és az ismert és kevésbé ismert szereplők életének további alakulásába.
Az író szerintem remekül ötvözte a sportot a történelemmel, amiből egy izgalmas korrajz kerekedett.

2016. augusztus 7., vasárnap

Kathleen Long: Das Glück kennt keine Perfektion

Tipikus kezdés: Abby tökéletesnek hitt élete egy pillanat alatt romokban hever - 2 hónappal az esküvő előtt lelép a vőlegénye, mert unalmasnak találta az életüket, közösen vásárolt házukat ellepik a termeszek, ráadásul még a helyi lapban írt rovatát is megszüntetik.


Visszaköltözik a szülővárosába a szüleihez, két húgához és nagymamájához, rájön, h már alig ismeri a családját. Eleinte Abby fetreng az önsajnálatban, azt próbálja Frednek, a vőlegényének és a főnökének is bizonygatni, h az ő élete izgalmas, ő egy excentrikus személyiség, persze a felét sem hiszi maga sem. Aztán szépen lassan elkezd azokra az emberi kapcsolataira koncentrálni, amikre érdemes és felfedezi ezek szépségét. Kezébe veszi az életét és mindent elkövet azért, h a családtagjai is végre azt az életet élhessék, amit szeretnének, ne a kötelességeknek feleljenek csak meg. Végül arra is rájön, mi és ki az, amit ill. akit ő szeretne, szóval persze happy end a vége.
Kellemes olvasmány jó címmel (A boldogság nem ismer tökéletességet), de nem több.

2016. augusztus 4., csütörtök

Dragomán György: A fehér király

Sokat hallottam az utóbbi időben Dragomán György könyveiről, A fehér királyról, különösen az elkészült film kapcsán, ami felkeltette az érdeklődésemet.


A könyv nem is igazán regény, inkább elbeszélés füzér. Nem derül ki pontosan, melyik országban vagyunk, de azért rá lehet jönni – és utána lehet olvasni – h az Erdélyben született szerző Romániáról ír és 1986-ról. A főszereplő fiú apját munkatáborba viszik a Duna-csatornához, mert aláírt egy petíciót, így anyjával egyedül marad, várják vissza az apját, várják a híreket. Mind a 18 fejezet egy-egy történetet mesél el ebből az időszakból, sokszor az iskolából, bepillantást enged a tizenéves fiúk kegyetlen világába, egymás közt már ugyanazt csinálják, mint a felnőttek. Az elbeszélések kegyetlenek, a világ, amiket leírnak durva, erőszakos, megdöbbentő. A valós történések sokszor homályban maradnak, mert a 11 éves fiú szemével írja le az eseményeket, aki még sok mindent nem ért, akinek sok mindent nem mondanak el, így időnként a sorok között kell olvasni egy kicsit. Számtalan olyan epizód bukkan fel, ami még nekünk is ismerős lehet: sorban állás a banánért, amit már évek óta nem láttak; párt; anyját nem engedik dolgozni tovább tanárnőként; nehezen lehet tejszínt, gesztenyét venni; házkutatás stb. Az utolsó fejezetben aztán Dragomán együtt felvonultjatja szereplőit és beteljesíti azt, ami felé megállíthatatlanul halad a történet, a kort ismerve, nem maradnak nyitott kérdések.
A 28 nyelvre lefordított regény nyelvezete – különösen az elején – nagyon mefogott és tetszett, ahogy végülis a könyv is, bár korántsem könnyű olvasmány, főleg a tartalma miatt. Dragomán egyébként nem csak író, hanem filmkritikus, weg-designer, sőt Samuel Beckett, James Joyce, Ian McEwan és Irvine Welsh fordítója is.

2016. július 30., szombat

Patricia Koelle: Das Meer in deinem Namen

3 részes, nagyon jó kritikákat kapott rengeteget, csak azt nem tudom, kitől. Biztos nem fogom elolvasni a másik kettőt, ezt már néhány oldal után tudtam.


Carly asztronómus, évek óta együtt dolgozik az egyetemen egykori tanárával, plátói szerelmével a nála jóval idősebb, családos Thore-vel. Mikor nem tudják meghosszabbítani a szerződését, nem tudja mi tévő legyen, a férfi viszont pont örököl egy házat északon a tengernél és megkéri a lányt menjen oda, nézzen szét, szortírozzon, hisz nála jobban senki sem tudja, mit tartana meg ő és mit nem, így is lesz.
Henny otthonos kis háza viszont titkokat rejt és Carly hosszú útra indul, nagy kíváncsisággal veti bele magát a nyomozásba, h megismerje az elhunyt nő életének történetét. Miközben Henny múltját nyomozza, elkezdi kibogozni a sajátját is. Tisztázódik a kapcsolata és a múlt a nagynénjével, aki felnevelte őket, legyőzi a tengertől való félelmét és gyorsan új barátokra talál. Hozzánő Henny háza, otthon érzi magát, valami vonzza oda és a végén kiderül, h mi. Nem tudtam megbarátkozni a főszereplővel, szerintem ez volt a fő problémám, van ez így, ez számomra mindig végzetesen rányomja a bélyegét a könyvre. Idegesített az is, h odamegy egy idegen házba és nem pakol, szortíroz, hanem kutakodik, kíváncsiskodik, elkezdi hordani a halott nő ruháit, ijjj.
Szóval számomra itt be is fejeződik ez a trilógia, a folytatásban megint másokról van szó egyébként, a történetek csak lazán kapcsolódnak egymáshoz.