2017. szeptember 17., vasárnap

Adam Zamoyski: Chopin - Der Poet am Piano

Ahogy már többször írtam, egyre jobban szeretem az életrajzokat, idén még nem sokat olvastam, itt volt már az ideje egy újabbnak, Chopinra esett a választásom. Sosem gondolkoztam rajta, h a híres zeneszerző lengyel vagy francia volt tulajdonképpen, a fejemben kontextustól függően hol lengyel, hol francia.


Apja francia volt, de kamaszkorától Lengyelországban élt és lengyelnek tartotta magát, anyja lengyel volt, ő maga már ott született. Meglepett, h 39 évet élt, de nem volt csodagyerek (de 7 évesen már komponált), tehát karrierje aránylag rövid, termékeny éveinek száma, aránylag kicsi volt. Nem értek a zenéhez, pláne a komolyzenéhez, így engem itt is inkább az ember érdekelt volna, persze kapunk belőle ízelítőt, de nagyon sok az elején a tömény zenei rész, amiből magamfajta laikusok nem sokat értenek, de persze ez is jogos, hisz Chopin életét a zene tette ki, nehéz lenne életrajzot írni róla nélküle. Ez aztán jobb lett, szerintem idővel eltolódott a zeneszerző emberi oldala felé, ami nekenk nagyon tetszett, ahogy a linearitás is, ami egy életrajznál számomra fontos.
20 éves korától nem élt Lengyelországban, rövid ideig Bécsben, de főleg Párizsban élt és alkotott. Jól neveltsége és megnyerő modora sok előkelő párizsi tanítvánnyal ajándékozta meg, de hivatásos zenészeket is tanított és néhány év után jött a siker és az elismertség is. Francia ősei ellenére Chopin sosem tekintette magát franciának, beállítottsága lengyel volt, leveleiből és viselkedéséből is az derült ki, h idegennek érezte magát egy idegen országban, franciául sem beszélt igazán jól, akadozva, erős lengyel akcentussal, nem ismerte a francia helyesírást sem. Gyerekkorától kezdve nagyon beteges volt, már 1835-ben halálhírét keltették, ezután még 14 évig élt. Meglepett, h Liszttel való barátsága szinte az egész életét végigkísérte, Chopin több darabját is neki ajánlotta (az is érdekes, h ma Varsó és Budapest nemzetközi repülőterei a két kortárs zeneszerző és jóbarát nevét viselik).
Több szerencsétlen, reménytelen szerelem után érkezett meg az életébe George Sand, a kétgyerekes, szabadszellemű, határozott és nála idősebb írónő, akivel 8 évig éltek se vele, se nélküle, furcsa kapcsolatban. Sand sokat ápolta, gondoskodott a beteges Chopinról, idővel, szinte mint gyermekét szerette. A zeneszerző géniusz sokat szenvedett a tuberkolózistól, amibe végül bele is halt, mikor haldoklott, hercegnők, grófnők és márkinők adták egymásnak a kilincset, a város összes előkelő hölgye kötelességének érezte, h meglátogassa, gondoskodjon róla. Holttestét Párizsban temették el, de szívét hazaküldték Lengyelországba, Chopin kívánsága szerint. Egy alkohollal töltött kristályurnában pihen a varsói Szent Kereszt-templomban. Emléktábláján Máté evangéliumából olvasható idézet: "Mert ahol az ember kincse van, ott a szíve is."
Összességében tetszett az életrajz, amiből tényleg megismerhetjük az érzékeny, a mindennapi élet kihívásainak alig-alig megfelelni tudó férfit, aki viszont zenei géniuszával az egész világot elkápráztatta és elkápráztatja, mind a mai napig. Rengteg levélrészlet, történelmi kitekintés, sok-sok apró részlet teszik a könyvet teljsesé és élvezetessé.

2017. szeptember 13., szerda

Linnea Dunne: Lagom

Alcíme: A svéd életstílus, amely kiegyensúlyozottá tesz. Természetesen, miután skandináv mániás vagyok, valamint olvastam és nagyon tetszett a Hygge, nem lehetett kérdés, h a Lagom-ot is el kell olvasnom.
Előre bocsátom, lehetséges, h más lenne a véleményem, ha a két könyvet más sorrendben olvasom. Így viszont nekem ez egy kicsit hygge koppintás szagú (természetesen a könyv, nem a jelenség). Nyilván két nagyon hasonló kultúráról van szó, amiben sok minden azonos, vagy hasonló, ez tehát nem is túl meglepő.


A lagom jelentése nagyjából: nem túl sok, nem túl kevés; éppen elég. Ez nyilván az élet minden területén egy egészséges életszemlélet, az, amit mi – ha nem is feltétlenül e szerint élünk, de – arany középútként ismerünk, ezzel a szemlélettel egyébként én nagyon egyetértek.
A könyv összesen 7 fejezetben tárgyalja többek között a lagom szerinti életet, étkezést, stílust, a társas életet. Fontos a munka és az élet egyensúlya, a design, a divat, a lakberendezés, a barátok, a fenntartható élet, a környezet, a boldogság. Mindent módjával, ez a lényeg a lagom szerint az élet minden területén, pl. bár lényeges az egészséges étkezés, de ebbe is belefér egy fredagsmys – A rágcsálnivalók és a melegítőalsók jegyében eltöltött esték csak a kikapcsolódásról és az ellazulásról szólnak. Szó van még a kevésbé egészséges, de annál fontosabb kávézási hagyománykról (fika), az északi forralt borról (glögg) és a fahéjas csigáról (kanelbullar), amik mértékkel a svéd életstílus részei és nagyban hozzájárulnak a kiegyensúlyozottsághoz.
A könyv borítója megnyerő és belül is szép, de nekem ebben is sokkal jobban tetszett a Hygge. Hiába nincs még annyira se jó fordítása a hygge szónak, mint a lagomnak, elolvasva a könyvet, pontosan tudtam, értettem, mire gondol, itt bár van egy elég pontos definíció, mégsem „érzem” a lagom-ot. Szerintem ez a könyv, inkább a svéd szokásokba vezet be, segít h a svéd társadalom sikerei mögé lássunk, valóban sok esetben az arany középút megtalálása fontos, de ezt nem érzem egy olyan mindent átható dolgonak, mint a hygge-t, aminek – tudat alatt – már nagyon régi híve vagyok;). Ráadásul a könyv fordítása véleményem szerint több helyütt rendkívül magyartalan, ami engem zavart. Persze értem én, h több téma is elég távol áll tőlünk, ismeretlen nekünk, de akkor talán nem kellene görcsösen ragaszkodni a szó szerinti fordításhoz (?), hanem inkább olyan fordításra törekedni, ami megmagyarázza a számunkra ismeretlen jelenséget

2017. szeptember 9., szombat

Kristin Newman: Amíg ti szültetek, én...

Véletlenül bukkantam a könyvre és mivel ez is utazgatós, lecsaptam rá, aztán kicsit csalódtam. Az írója, sikeres hollywoodi forgatókönyvíró, többek között dolgozott az Így jártam anyátokkal c. sorozatban is és a könyv az ő társkereső kálváriájának krónikája.


Huszas évei- és egy hosszú kapcsolata végén kezdett nagy utazgatásba, kezdetben a barátnőivel, majd ahogy azok sorra mentek férjhez és lettek anyává, egyedül. Kristin bejárva Argentínát, Új-Zélandot, Izraelt, megfordult Moszkvában, Amszterdamban, a Holt-tenger partján és mindenhol önmagát illetve a boldogságot keresi. Gyorsan ráérez a forró, futó kalandok és a külföldi férfiak varázsára, de aztán rá kell jönnie, h mégiscsak tartós kapcsolatra, házasságra, családra vágyik. Ennek érdekében nem vesztegeti az időt, görcsösen próbálkozik néhány kiszemelttel és fáradhatatlanul randizik, mígnem aztán közel a negyvenhez érkezik meg az életébe az, akire várt.
Fejezetekre bontva írja le a legizgalmasabb külföldi utazásainak kalandjait, voltak ezek között tényleg olyanok, ahol egyensúlyban voltak a liezonok és a helyi élmények leírásai, de sokszor nekem túl sok volt ő és az erotikus kalandjai.Ahhoz képest, h forgatókönyvíró – persze azért az nyilván valamennyire más műfaj – az eleje elég nehézkes volt, aztán vagy megszoktam, vagy tényleg jobb lett.

2017. szeptember 5., kedd

Abby Clements: Das Glück schmeckt nach Zitroneneis

Ez nem volt egy nagy élmény, valami könnyed nyári olvasmányt reméltem, de eléggé semmilyen…


Két nővér története, Anna, akinek van egy kislánya az olasz barátjával, Matteoval, ők üzemeltetik a lányok nagyanyjának egykori fagyizóját Brightonban és nagyon menő kreációik vannak. Ennek ellenére Matteonak hiányzik a ködös, esős Angliában Olaszország, így az Amalfi-partra költöznek és Sorrentoban átvesznek egy kis fagyizót.
A másik lány a 26 éves, fotós, Imogen, aki legszívesebben úton van és a legegzotikusabb tájakon fotóz, aminek a szörfoktató barátja, Finn, aki Brightonban dolgozik nem annyira örül. Bár szeretik egymást, de Imogen számára egyértelmű, h neki kell a szabadság és sokkal inákbb azt és az utazgatást választaná.
Végig mindeki fölött ott van Viviann a nagymama árnyéka, rengetegszer emlegetik, a könyv végén láttam, h ennek elvileg van egy első része, előzménye, amiben gondolom Viviann is főszerepet kapott, erről nem is tudtam, de nem hiszem, h az bármin is változtatott volna. Leginkább az volt az egésszel a bajom, h semmi koncepció, alig valami cselekmény, garmadával teljesen felesleges párbeszédek, amik egyáltalán nem viszik előre – a nem nagyon létező – történetet. Még csak azt sem használta ki, h Brightonban és Sorrentoban játszódik, legalább a csodás helyszínekből többet is ki lehetett volna hozni szerintem. Ráadásul a vége felé még sokszor nagyon szirupos és csöpögő is lett, abszolút nem tetszett.

2017. augusztus 29., kedd

Petra Gabriel: Ein Jahr auf Kuba

Már többször írtam, h nagyon szeretem a német Ein Jahr in… sorozatot, de eddig célirányosan olyan részeket vásároltam, ahol már jártam és nagyon tetszett; ahova el szerettem volna jutni, ill. ahova készültem éppen utazni. Kuba egy picit mindegyik és egyik sem, nagyon érdekelne, de nem nagyon látom realitását sajnos, h egyszer eljutok, pedig a könyv után csak még inkább kedvet kaptam.


Olyan szempontból is egy picit más volt ez, mint az általam olvasott eddigi részek, h itt nem derült ki, milyen okból érkezik a szerző, Petra az országba, másrészről pedig, mint ahogy kb. 4-5 hónap elolvasása után kiderült, ő már nagymama, 63 éves, tehát jóval idősebb, mint általában a sorozat szerzői. Ahogy aztán a Wikipédia készségesen elárulta – ha már a könyvből nem derült ki - a szerző írónő, számos könyve jelent meg, ill. ami az én benyomásom volt, h aránylag tehetős német nyugdíjas eltölt 1 évet Kubában, mert szeretné és mert megengedheti magának, irigylésre méltó.
Ahogy mindig, ezúttal is hónapokra bontva olvashatjuk annak az egy évnek a krónikáját, amit Kubában, Havannában töltött. Ezúttal szerintem jól sikerült az egyensúly az ő privát dolgai és az ország felfedezése, érdekességeinek leírása között. Számos új, meglepő, vicces és elgondolkodtató információval lettem gazdagabb erről a karibi országról, amiről szerintem mi általában elég keveset tudunk.
A szerző eleinte azért elég sokat nyavalyog (persze menetrendszerűen említésre kerül a kenyér és annak silány minősége – nem is a németek lennének;)), ami meg is lepett, mert egy kubai társas út után dönt úgy, h 1 évre ide költözik, tehát az elhatározás saját, de aztán észrevétlenül belesimul a környezetbe és egyre inkább tetszik neki, átadja magát a hely sodrásának. Bár az emberek bőrszíne különböző, mégis ugyanolyan elbánásban részesülnek a szerző tapasztalatai szerint; Kuba vallásában is színes, a 19. században 50 000 afrikai rabszolgát hurcoltak ide, pl. Elefántcsontpartról, Nigéiriából, Kongoból; a déligyümölcs ott az alma:-); szilveszterkor éjfél után az emberek a felmosóvizet kiöntik az ablakon, nincs tüzijáték, ilyesmi. A lázadók 1959 január 1-én győztek Kubában, ez egyfajta új időszámítás kezdete is, ami mind a mai napig létezik, minden hivatalos dokumentumon, minden újságon a dátum mellett az is fel van tüntetve, h épp a forradalomtól számított hányadik évben vannak; Havanna utcái úgy néznek ki, mint az 50-es évek amerikai filmjeiben: Pontiac, Buic, Cadillac – a forradalom előtt érkeztek még ezek az amerikai autók, utána már nem; a szocializmus azért még mindig sok mindenben látszik, sok dolog nem kapható, ill. pl. a két ünnep között a turisták ellátása a nagy hotelekben prioritást élvez, így a lakosságnak nem sok jut. Az, h az egészségügyi ellátás világszinten is kimondottan jó és a gyógyszergyártás a turizmus előtt az ország első bevételi forrása, alaposan meglepett, de persze még számos érdekességet tartogatott a könyv a karibi szigetországról, ahol bár az élet nem fenékig tejfel, de mégis minden az élet szeretetéről és a jókedvről szól.

2017. augusztus 25., péntek

Emma Sternberg: Fünf am Meer

Linn szülei még gyerekkorában meghaltak, mégis a barátjában és annak rokonságában igazi családra talált. Együtt élnek, együtt dolgoznak, idill a köbön, mígnem a nő egy pásztorórára megy haza. Kb. 1 órával a sokk után bukkan fel nála egy különös kis ember, h tudassa, egy sosem hallott rokona meghalt New York államban és ráhagyott egy kisebb palotát.


Mindez elég ok arra, h Linn Münchenből azonnal az Államokba repüljön és elfelejtse a katasztrófát. Mindez elég jól sikerül is, egy más világba csöppen, pláne, amikor megismerkedik Dotty – az elhunyt rokon – 5 idős barátjával, akikkel együtt lakott a hamptoni házban, a tengerparton. Linn hamar dilemmába kerül, hisz eredetileg el akarta adni a házat és már a vevő is megvan, de látva az ott lakókat, akik ezer szállal kötődnek a házhoz, amit ő is gyorsan megszeret és ahol hosszú évek után először otthon érzi magát, mégis fájó a döntés. Ráadásul nem is igazi döntés ez, hisz kell a pénz, h kifizesse a milliós örökösödési adót. A dilemmát végül egy történet a történetben oldja meg, egy különös, eltűnt festmény, egy titkos, nagy szerelem, aminek felgombolyításában rögtön két jóképű pasi is Linn segítségére siet.
Valahogy másra számítottam a fülszöveg alapján, szerintem túlságosan is elment az egész a nyomozás irányába, ami minden mást háttérbe szorított. Ennek ellenére persze azért kellett a szerelmi happy end is, ami itt szerintem elég hihetetlen volt. Egész más volt ez a történet, mint az előző két könyve, amit olvastam tőle, ami még nem lenne baj, de pont az hiányzott, ami nekem ott tetszett: a humor, a vicces párbeszédek, a bajor tradíciók és az, h az ember mosolyogva olvassa végig a regényt.

2017. augusztus 20., vasárnap

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére

Kicsit tartottam tőle, h ez valami nagyon lila köd lesz, de meglepő módon nem annyira. Ennek ellenére persze azért nem nevezném egy könnyed, szívderítő olvasmánynak.


A regény egy elmekórtani intézetben játszódik, „Hevenyek” és „Idültek” között, ahol a diktátorokat megszégyenítő „Főnéni” az úr. Egy félvér indián páciens meséli a történetet, megfigyeléseit, akiről mindenki azt hiszi, süket-néma és ő készségesen meg is hagyja őket ebben a hitükben. A betegek engedelmesen, beletőrödtek már sorsukba, de gyosan felkavarja az állóvizet az új beteg, McMurphy, aki palotaforradalmat akar csinálni, így porszem kerül a diktartúra gépezetébe. Lázadást szít a lélektelen diktatúra ellen és úgy tűnik sikerül is magukhoz térítenie a jólelkű csirkefogónak a már sok éve csak vegetáló ápoltakat, de a sikerek csak ideig-óráig tarthatnak egy ilyen rendszerben és a megtorlás gyorsabb és kegyetlenebb, mint gondolnánk.
Szerintem fontos szerepe van a regény keletkezési körülményének is, ez megmagyaráz pár dolgot. Az író egyetemistaként egy palo altoi veteránkórházba jelentkezett önkéntesnek, itt a CIA állítólag különféle narkotikumok, pl. az LSD hatását vizsgálták pl.rajta is. Később itt betegfelvigyázó lett a pszihiátrián, ahol sokszor hallucinogén szerek hatása alatt beszélgetett a betegekkel. Egyszer azt képzelte, h egy indián söprögeti a folyosót, ez az élmény adta a regény narrátorának alakját. A kórházban szerzett tapasztalatai, benyomásai bekerültek aztán a regénybe is, néhány részletet azért mindez megmagyaráz számomra.
Az 1962-ben megjelent regény rögtön hatalmas sikert aratott, nem csak az olvasók, a krtikusok körében is és 1 év múlva már a Broadwyn is játszották. 1975-ben mutatták be a belőle készített filmet, Jack Nickolson főszereplésével, ami aztán 5 Oscar-díjat is nyert, de az író meg sem nézte. A regény szerepel az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán ill. fent volt a várólistámon is.